II. Erzsébet elveszíti Barbadost, a sziget nem ismeri el uralkodóként

II. Erzsébet brit uralkodó / Fotó: Chris Jackson/AP

Köztársasággá alakul Barbados, és elmozdítja II. Erzsébet királynő, aki szimbolikusan az államfői posztot tölti be jelenleg a szigetországban. Nem ez az első eset, hogy rés keletkezik a brit világbirodalom, a Nemzetközösség egységén.

Volt, amikor Indiában, máskor Ausztráliában gyengült meg a brit korona erőtere, de egy uralkodói látogatással többnyire helyre lehetett állítani a meggyengült kötelékeket. Ellenpéldák is akadtak, így Egyiptom és több afrikai ország végleges elvesztése. Most a Kis-Antillák legkeletibb szigete, Barbados vezetése jelentette be, hogy végérvényesen fel akarja számolni a gyarmati múltat. Csak egy apró trópusi sziget alakul köztársasággá, vagy ismét repedések jelennek meg a brit Nemzetközösség pajzsán, akár a széteséshez vezető folyamat kezdetét jelezve**?**

A Kis-Britannia nevű ékkő

A Nemzetközösség csaknem egy évszázada fogja össze szimbolikusan a brit koronához kötődő monarchiákat és köztársaságokat. Nevéből 1947-ben tűnt el a brit szó, arra utal a gesztus, hogy tagjai egyenrangú partnerek, a britek nincsenek kiemelt helyzetben.

1948 óta tehát 53 szuverén állam alkotja a közösséget, többségükben köztársaságok. A monarchiák között léteznek olyanok, amik II. Erzsébet uralkodása alatt működnek, illetve olyan országok, amelyek saját uralkodóval rendelkeznek.

Barbados különösen becses ékköve a brit korona holdudvarának, mert az angolok a mai napig úgy érzik, joggal emlegetik „Kis-Britanniának” (Little Britain) a karibi szigetet. A történetírás szerint ugyanis a fél évezrede partra szálló tengerészek lakatlan földön alapították meg itt kis brit területüket, hiszen a sziget addigra elnéptelenedett.

II. Erzsébet elveszíti Barbadost, a sziget nem ismeri el uralkodóként

Barbadosi tájkép / Flickr.com

Ma már nem PC a „birtokok” elnevezés

Tény, hogy nem a britek igázták le Barbados lakóit, hanem a portugálok. Az indiánok után harmadik hullámban betelepült karibok egy részét rabszolgaként zsákmányolták ki, más részük elmenekült a szigetről, így a britek valóban új társadalmat építhettek a trópusi paradicsomban.

Barbados viszonya a brit koronával ezért érzékeny téma még ma is sok angol számára. A szigetország miniszterelnökének szavai szinte sértésként hatnak a tengerentúli „birtokokhoz” kötődő britek számára:

Legfőbb ideje, hogy hátunk mögött hagyjuk a gyarmati múltat.

– Mia Mottley, Barbados miniszterelnöke

II. Erzsébet elveszíti Barbadost, a sziget nem ismeri el uralkodóként

Mia Mottley / Wikimedia Commons

Az angol nyelvben a „dominion” (birtok) szót is használják a Nemzetközösségen belül arra a 16 monarchiára, ahol nincs saját király vagy királynő, és uralkodóként elfogadják a mindenkori brit királyt, jelenleg II. Erzsébet királynőt.

A legérzékenyebb országcsoport

Ebben az országcsoportban olyan nemzetközösségi tagok vannak, mint a nagy presztízzsel bíró Kanada, Ausztrália vagy Új-Zéland, illetve az egzotikum különlegességét hordozó Tuvalu vagy a Grenadine-szigetetek.

Ez az országcsoport azért is a legérzékenyebb a britek számára, mert ha tagjaik távolodni kezdenek a Nemzetközösségtől, akkor egyben a brit uralkodótól, vagyis jelképesen Londontól is távolodnak, és a teljes elszakadás útjára lépnek.

II. Erzsébet elveszíti Barbadost, a sziget nem ismeri el uralkodóként

A Nemzetközösség 2006-ban / Wikimedia Commons

Jamaica is hasonlóra készül

Barbados éppen most teszi meg az első lépéseket, a bejelentés szerint 2021 novemberétől már szimbolikusan sem lesz barbadosi királynő II. Erzsébet. A királyság intézményéből sem kérnek többé, monarchiából köztársasággá alakul az ország.

Jamaica is úgy tűnik, hogy ezt az utat fogja választani, és ha ez így lesz, a karibi térség újabb ékkövét veszíti el a Korona.

Mezőgazdasági ország a technokorszakban

Barbados számára különösebb fejlődést nem hoztak a britek, a világkereskedelem viszonylatában a mai napig a cukornádtermesztés és a rumkészítés említhető meg. A többnyire sík területű szigeten tehát évszázadok alatt nem változott jelentősen a gazdaság szerkezete.

A repülés fejlődésével a turizmus fellendülése hozott új prosperáló szektort Barbados számára, de alapvetően megmaradt mezőgazdasági országnak.

Három oldalról sérülő brit érzület

A Nemzetközösség esetleges gyengülését a brexit miatt érezné különösen lehangolónak a britek többsége. Az EU-ból szeretnének emelt fővel távozni a kilépés mellett szavazó, zömében vidéki angolok, akik kellemetlennek érzik, hogy a tengerentúli „birtokok” pont akkor kezdenek távolodni, amikor az Egyesült Királyságnak jelentős geopolitikai szerepet kell tudni érzékeltetnie az EU nélkül is. Skócia újból és újból fellángoló törekvései az elszakadásra szintén a lehető legrosszabbkor történik, harmadik oldalról gyengítve az önmagában is erős Britannia vízióját.

Harry herceg 2016-ban találkozott a szigeten a világhírű barbadosi énekesnővel, Rihannával, akivel egy AIDS-elleni rendezvényen vettek részt közösen

A Nemzetközösség 53 szuverén tagja tehát a geopolitikában jelent nehezen pótolható szövetséget London számára. A britek az elmúlt évtizedekben épp ezért igyekeztek minden lehetséges eszközzel, gazdasági kapcsolatokkal és diplomáciai gesztusokkal óvni ezt. Ilyen például, hogy a „birtok” kifejezés bár még létezik, már egyre ritkábban használatos. Az önrendelkezéssel bíró tagországok egyenlőségen alapuló partneri viszonyát hangsúlyozza minden tekintetben a Nemzetközösség a mában.

A királynő a családja elé helyezte a kapcsolatok ápolását

II. Erzsébet a Nemzetszövetség szimbolikus feje, az operatív ügyeket a főtitkár intézi. A királynő személyesen is sok energiát fordított hosszú uralkodása alatt az országok egyben tartására.

Az sem tántorította el sok ezer kilométeres nemzetközösségi utazástól, ha éppen kis gyermekét kellett dajkával hagynia a palotában, mert tudta, csak a személyes jelenlét teszi élővé az államok közötti kapcsolatot.

Harry-től és Meghantól sokat vártak

Harry sussexi herceg és felesége távozása a királyi család dolgozó tagjai közül a Nemzetközösség kohézióját is hátrányosan érinti. Számos tagország korfája fiatalodó vagy stagnáló, ami azt jelenti, hogy a népességen belül magas a fiatalok aránya.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Queen’s Commonwealth Trust is proud to champion, fund and connect young leaders who are working hard to change the world 💫 We were delighted to bring together six extraordinary young leaders who work with QCT to meet with our President and Vice President, the Duke and Duchess of Sussex, to discuss their work and the impact they’re having in the areas of mental health and creating equal opportunities for all. Visit the link in our bio to watch the highlights film and hear more from the young leaders who took part. Together we are all #TeamQCT 👏 @kenny.imafidon @standtallwomen @officialsophieandbunny @izzy.obeng @foundervine @mentallyawareng @heygirldreamer #thequeenscommonwealthtrust #teamqct #commonwealth #youthleadership #inspirational #inspire #inspireme #youngleaders #leadership #entrepreneurship #socent #bethechange #futureisbright #futureisnow #dukeandduchessofsussex #dukeofsussex #duchessofsussex

Queen’s Commonwealth Trust (@queens_commonwealth_trust) által megosztott bejegyzés,

Harry annak az alapítványnak volt az elnöke a Nemzetközösségen beül, ami a fiatalokra koncentrált. Harry és Meghan ugyan továbbra is elnöke a Queen’s Commonwealth Trustnak, de “fiatal nagykövetként” (youth ambassador) már nem képviselhetik több a Koronát, pedig sokan úgy gondolták, hogy népszerűségüknek és életkoruknak köszönhetően rajtuk keresztül könnyebb lesz megszólítani a fiatalokat. Főleg, hogy Meghan is komolyan segíthette volna a nemzetközösségi kötelékek ápolását, mert a sussexi hercegnő az etnikailag sokszínű országokban különösen közkedveltnek számít.

II. Erzsébet már nem szeli a világóceán vizeit a legendás Britannia fedélzetén, és a királyi család egyik legnépszerűbb tagja, Harry sem vethető már be a Nemzetközösség összetartására. Az új idők új stratégiát követelnek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Book your tickets now to step on board Britannia for a Royal day out with your friends and family! Opening 27 July. #RoyalYacht http://ow.ly/iIev50ArzaZ

The Royal Yacht Britannia (@royalyachtbritannia) által megosztott bejegyzés,

Ács Gábor / Euronews

4 hozzászólás

  1. antal m.

    ,,Semmi sem olyan pótolhatatlan mint a fiatalság!,,/Steven P.

    Válasz
  2. TÓDUCZ

    Eötvös Gábor, a leghíresebb “magyar” zenebohóc, amikor elvették az n+1-ik hangszerét a cirkuszi porondon poroszkáló rossz emberek, akkor röhögve azt mondta: “nem baj, hisz van másik”, s előkapott gúnyája alól egy másik muzsikáló eszközt!

    Válasz
  3. joe

    Az csak termeszetes,hogy az ido elmultaval,ujabb es ujabb megoldasok szuletnek ( vagy szugsegeltetik),mert semmit semlehet fentartani a vilagon sok ideig. A vilag,vagy a Fold torteneteben ezer-tizezer ev semmi),es az uj kornak,helyzetnek kell mindent atalakitani,lehetoleg bekesen. Mert az atalakulas jon!!,akar akarjuk akar nem. Azert hogy egy turista paradicsoma fejleszatettek Barbedos szigetet,nemhiszem hogy jobb lett volna ,,iparositani,,mint mas foldmuvelo orszagot vasiparra atvaltoztatni,ami a mai napig sem mukodik gazdasagosan. Gyonyoru sziget,csodalatos eghajlat, jol szevezett turizmus,jo kikapcsolodas,es a penc az dol minden oldalrol,mert aki odamegy az kolt,ajhoz,hogy jol erzzze magat.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      A fenti hozzászóláshoz nem lehet hozzászólni, me meg leszel XXX-elve!

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük