Az idén már második alkalommal rendeztük meg július 16-21. között a pusztinai gyermekek számára a Népművészeti Gyerektábort, melynek megvalósítását volt Petőfi-ösztöndíjas foglalkozásvezetők segítették a Pusztinai Magyar Házért Egyesülettel közreműködve.

Hétfőn reggel több mint 50 gyermek jött a Magyar Házba és zenés játékokkal, kirándulással indítottuk a tábort. Keddtől péntekig egész napos foglalkozások voltak, csoportonként felváltva lehetett nemezelni, virágot szőni, máktündért készíteni, bokrétát kötni, agyagozni. S amikor már belefáradtunk, akkor felálltunk és énekeltünk, újra játszodtunk egy jót.

Közben egész nap folyt a zeneoktatás, lehetett kobzát, hegedűt, furulyát tanulni, és a tehetséges gyerekekből a pénteki záróműsorra remek kis banda alakult. A tábort szombat délután ünnepi záróműsorral zártuk, viseletben öltöztünk és bemutattuk, hogy mivel töltöttük az elmúlt hetet.

Az egész hetes tábor alatt 57 gyermekkel foglalkoztunk. Több olyan gyermekünk is volt, aki az első napokban szinte csak románul beszélt, viszont ösztönzésünkre, és látva, hogy köztünk a magyar a beszédnyelv, csütörtök-péntekre szépen átváltott magyarra.

A gyerektábor megvalósításának lehetővé tételéért hálás köszönetet mondok:
– Kovács Ákos Róbertnek, valamint a Budapesti Székelykör Egyesületnek;
– Nyisztor Ilonának, Bartha Magdónénak és a Pusztinai Magyar Házért Egyesületnek,Timár Karinának, Katana Eduárdnak
– a Lajta-Szeret Egyesület tagjainak: Varga Emese, Hunyadi Péter, Nagy Bence;
– valamint: Hoch Zsófiának, Bartha Grétának, Jánosi Viviennek.

Isten fizesse az áldozatos és kitartó munkát, mellyel örömet és hasznos időt ajándékoztunk a gyermekeknek! Jövőre is találkozunk!

Bódi Viktória
volt pusztinai tanító néni