Hirtelen felindultságában nyilatkozott, amikor antiszemitizmussal vádolta meg Klaus Iohannis államfőt – jelentette ki csütörtökön Ilan Laufer üzleti környezetért felelős volt miniszter.

Fotó: Ilan Laufer – Facebook

Laufer egy Facebook-bejegyzésben azt írja, megérti és tiszteletben tartja a zsidószervezetek alapszabályába foglaltakat, ezért ezúttal "megválogatja a szavait". Hozzáteszi, az elnök nem az alkotmányban előírt eljárás szerint járt el, és nem indokolta meg, miért utasította el miniszteri kinevezését, ezért hirtelen felindultságában nyilatkozott. "Nem akartam és továbbra sem akarom belekeverni az érzelmeimet a politikába. Úgy gondolom, jogomban áll szubjektívnek lenni, amikor úgy érzem, hogy diszkriminálnak. Továbbra is részt akarok venni a vállalkozók és a román tőkéjű vállalatok fejlesztését ösztönző projektekben" – fogalmaz.

A volt tárcavezető ugyanakkor csatolta születési anyakönyvi kivonatának másolatát is, hogy bizonyítsa, Romániában született.

Ilan Laufer egy kedd esti sajtótájékoztatón azt mondta, az antiszemitizmus újabb megnyilvánulásának tartja, hogy Klaus Iohannis elnök nem járult hozzá a regionális fejlesztési tárca élére való kinevezéséhez.

A Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége csütörtökön közleményben leszögezte, határozottan elutasítja az államfőt ért antiszemitizmus-vádat, Románia elnöke ugyanis az évek során bebizonyította, hogy mély átérzéssel viszonyul a holokauszthoz és a tragédia túlélőinek szenvedéséhez, ugyanakkor folyamatosan harcol az antiszemitizmus ellen, illetve azért, hogy elismerjék a zsidó közösségek hozzájárulását a modern Románia létrehozásához és fejlődéséhez.

Agerpres