Fotó: hirado.hu

Megfenyegették a magyar köztelevízió, az M1 riporterét és operatőrét Franciaországban, miközben a pénteki iszlamista támadással kapcsolatban forgattak a dél-franciaországi Carcassonne-ban. Az atrocitásról a megfenyegetett magyar újságírók számoltak be az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

A magyar újságírók azon, a főleg bevándorlók által lakott környéken dolgoztak, ahol a marokkói terrorista is élt. A média munkatársait itt többen is fenyegetni kezdték, például azzal, hogy ahol forgatnak, ott "kövek eshetnek a fejükre".

Az elmúlt két napban már több francia újságírót is elüldöztek onnan a helyiek. A marokkói bevándorló pénteken négy ártatlan embert ölt meg, mielőtt a kommandósok lelőtték.

Az M1 munkatársai azon a helyszínen akartak forgatni, ahol korábban már három stábot megtámadtak.

Beszámolójuk szerint maguk is érzékelték, hogy nem kívánatosnak tartják őket. Először egy közelebbi parkolóból próbáltak bejelentkezni a társasház elől, de egy autóból egy férfi azt kiáltotta nekik, hogy nincs joguk ott tartózkodni.

Azt is mondták az újságíróknak, hogy ha nem mennek el onnan, akkor bajuk eshet, "nagy kövek vannak ugyanis a környéken", amelyek rájuk eshetnek.

A magyar újságírók arról is beszámoltak, hogy közvetlenül a bejelentkezésük előtt elküldték őket a ház melletti parkolóból, mondván, nem tartják tiszteletben a család jogát a gyászhoz. Azzal fenyegették meg őket, hogy ha onnan jelentkeznek be, akkor többen, akár húszan is odamennek hozzájuk és akár a kamerájukat is elveszik tőlük.

A múlt pénteki támadásban négyen haltak meg, valamint a merénylő, egy 25 éves marokkói születésű férfi. Redouane Lakdim először a dél-franciaországi Carcassonne-ban megállított egy gépkocsit, rálőtt a vezetőjére és portugál utasára, egyikük meghalt.

Ezután a carcassonne-i kaszárnya közelében kocogó rendőrökre lőtt – egyiküket megsebesítette a vállán -, majd a közeli kisváros, Trebes szupermarketjéhez hajtott, ahol túszokat ejtett. Két embert megölt, majd a rendőrök közbelépésére a túszok többségét elengedte. A támadás negyedik halottja, a 45 éves Arnaud Beltrame csendőr alezredes önként vállalta, hogy a támadóval marad az utolsó túsz elengedéséig.

Lakdim a hatóságok szerint magányos elkövető volt, aki kisebb bűncselekmények miatt ismert volt a rendőrség előtt, de nem tudtak radikalizálódásáról.

MTI

Megfenyegették az M1 stábját

Nagy kövek eshetnek a stábra, ha nem hagyják el a parkolót – ezzel fenyegették meg Carcassonne-ban, egy parkolóban az M1 stábját.

Tóth Hajnalka, az M1 tudósítója jelentkezett be a helyszínről az M1 Híradóban, elmondta, hogy a helyszínen sikerült néhány szomszéddal beszélni, akik azt mondták, hogy Radouane Lakdimot, a múlt héten történt terrortámadás elkövetőjét nyugodt fiatalembernek ismerték, a terrortámadás napján még a húgát is elvitte az iskolába.

Tóth Hajnalka arról is beszélt, hogy a helyszínen már három stábot megtámadtak, és maguk is megérezték, hogy nemkívánatos személyek. Az M1 stábja egy parkolóból szeretett volna bejelentkezni, azonban először egy férfi kikiabált nekik egy autóból, hogy nincs joguk ott lenni, nem tartják tiszteletben az ott élő családokat, és ha nem mennek el onnan, bajuk eshet, ugyanis nagy kövek vannak a környéken, amelyek rájuk is eshetnek.

hirado.hu