A Csongrád Megyei Főügyészség épülete / Fotó: Wikipédia

Vádat emeltek hat román férfi ellen, aki 51 migránst próbált két kisbuszba zsúfolva Temesvárról Nyugat-Európába szállítani 2017 nyarán – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfiakat a sértett sanyargatásával, bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a vádlottak egy jelenleg Romániában szabadságvesztés büntetését töltő férfival állapodtak meg 2017 nyarán abban, hogy több száz euró ellenében migránsokat szállítanak Nyugat-Európába. Bejárták a tervezett útvonalat, figyelve a rendőri jelenlétet, az ellenőrzések gyakoriságát, megosztották egymás között a feladatokat is.

2017. augusztus 16-án indultak el Bukarestből két autóval, majd Aradon két kisbuszt béreltek, amelyek ablakait lefedték sötét színű fóliával. A kisbuszokba Temesváron egy parkban migránsokat vettek fel, majd a magyar határ felé indultak, előttük egy felvezető autó ment. A határhoz érve az illegális migránsokat kiszállították, majd gyalogosan átkísérték Magyarország területére, ahol a gépkocsikkal újra felvették őket.

Az átjutás után az egyik kisbuszt a rendőrség megállította. A kocsiban tartózkodó három vádlott kiugrott, a kukoricásba szaladt, és visszament Romániába; a raktérben 34 iraki állampolgárt találtak. A hátul haladó kisbusz továbbhajtott, a járművet egy óra múlva sikerült megállítani, abban 17 iraki állampolgár volt. A kisbuszokat felvezető, a csoportot irányító román férfinak egy társával sikerült visszafordulnia és visszajutnia Romániába.

A szakértői vélemény szerint a kisbuszokba zsúfolt embereknek a zsúfoltság már 40 perc elteltével jelentős testi és lelki gyötrelmeket okozott.

A hat vádlott közül kettőt a magyar rendőrök őrizetbe vettek, négyet európai elfogatóparancs alapján fogtak el hazájukban – tudatta a csoportvezető ügyész.

MTI