Ilyenek voltunk - Hé, 88!Ha Várad felől érkeztél, rögtön egy Ceausescu-Romania-Pace feliratú tábla fogadott, ami a továbbiakban kilométerenként ismétlődött más-más felirat-kombinációban.

A rendszerváltás előtti Fugyivásárhely még Osorhei volt, így, egy nyelven. A nyolcvanas évek végére ugyanis már sem lapokban, sem könyvekben nem volt szabad magyarul leírni a településneveket. Leírni ugyan nem lehetett, de beszédben, kommunikációban, gondolatban és álmainkban Vásárhely még Vásárhely volt.

Ha tudni akarod, milyen volt a harminc évvel ezelőtti település, gondolatban vedd el az azóta épült házakat, vond le a zsúfolásig növekedett forgalmat és kapsz egy csendes községközpontot, amin jó, ha percenként átpöfögött egy-egy 1300-as Dacia vagy tehergépjármű.

Egyszer afrikai diákok is csellengtek az Újsoron. Lerobban az autóbuszuk, így jobb híján ismerkedéssel töltötték az időt. Emlékszem, vittünk nekik vizet egy vastag szájú tejes üvegben. Gagyogtak valamit románul, valamit mi is. Kiderült, hogy Szudánból érkeztek, az ország fővárosából, Kartúmból. Címet is cseréltünk a Romániában tanuló orvostanhallgatókkal. Írtam is nekik levelet, egyszer jött válasz a távoli Afrikából.

Szabó néni háza előtt aprócska „lóca” várta a Várad irányába buszra várókat. Bizony volt mit várni és volt mit kapaszkodni a túlzsúfolt, sokat késő és gyakran lerobbanó elöregedett járműveken.

Az Újsor a Tasád hídjával ért véget. A hídról látszottak a helybeli Kollektíva épületei. Kitaposott gyalogút vezetett oda. Görnyedt, gumicsizmás emberek járkáltak rajta. A patak hídján mindig megálltunk egy kis nézelődésre. A hétvégi horgászásokat terveztük, milyen a víz, merre érdemes indulni. A nyolcvanas években még 2-3 kisebb tavacska is volt még a patak közelében. Egykori holtágak maradványai.

A községközpontba érve önkéntelenül is kihúzta magát az ember. Sóvárogva néztünk az alimentár és a cukrászda, azaz a cuki felirataira és néha vásárlási szándék nélkül is bementünk, csak úgy, tátani a szánkat, beleszagolni az illatokba. Gondolatban összeszámoltuk a zsebünkben lapuló banikat, hátha jut legalább egy Eugenia-ra. Ez a ma is kapható kekszféle volt a legolcsóbb édesség, 75 baniért vesztegették. Az alimentár, így neveztük, bal oldalán fodrászat is volt. Ritkán fordultunk meg ott, otthon intéztük akkortájt a hajvágást. Volt még étterem és bufet, vagyis kocsma is a központban. Velük szemben a sfat, vagyis a tanácsháza. Ott ritkán fordultunk meg. A helyi milicián kaptuk kézhez tizennégy évesen az első személyinket, a buletint. Marcona tekintetű milicisták posztoltak ott, reszketett a nadrágunk, ha csak rájuk néztünk.

A bufet után a régi iskola hosszú épülete uralta az utcafrontot, előtte és vele szemben a túloldalon is buszmegálló volt. A tanárokkal gyakran találkoztunk iskola után, amint egymással társalogva a buszra vártak. A túloldalon távolsági buszjáratok is megálltak. Jenőbe, Bottyánba és máshová indultak tovább innen a járművek.

A régi iskolával szemben egy sokemeletes malomépület emelkedett. Egyszer osztálykirándulás keretében bejártuk ezt a szocializmusban emelt épületet. Volt egy másik malomépület is, a régi malom. Valószínűleg e düledező épület helyett épült az új. Hihetetlen, de nem tüntették el a rendszerváltás után, hanem szakszerűen felújították. Egy masszív, talán kétemeletes épület volt, előfordult, hogy belopakodtunk a belsejébe szünetekben, merthogy az iskolaudvaron állt. Már akkor is életveszélyes állapotban volt, a mennyezet hatalmas tátongó üregein a tetőig felláthattunk.

Továbbhaladva a központból hamarosan az Universal, a vegyesbolt fogadott. Az egyik kedvenc boltom volt. A rendszerváltás előtti években kinéztem magamnak egy 106 lejes rádiókészüléket, ami nagy pénz volt akkoriban. Ilyen rádiókban testesültek meg a régi idők álmai.

Az Universalt két oldalról is egy-egy keskeny sikátor követte. Az egyik a vasútállomáshoz vitt, a másik a Kisutcába. A postán sokszor megfordultam kisiskolásként. Itt adtam fel a magyarországi, sosem látott levelező cimboráknak írt leveleket. Itt valahogy nagyobb biztonsággal mozogtunk, mert a mindig kedves postásnéni magyarul beszélt. A római katolikus templomba reformátusként is eljártunk a karácsonyi éjféli misékre, majd az orvosi rendelő következett, ami gyermekkori injekciók fájdalmas, sírós emlékét hordozza. A kötelező oltásokra már az iskolából vezényeltek ki bennünket. Félelmetes fémdobozból húzta elő a szigorú asszisztensnő az injekciót. Az orvosi rendelőt elhagyva már megnyugodott az ember. Különösen, ha moziba mehettünk, ahol a kor kedvenceit, a Piedone-sorozatot és a Louis de Funes főszereplésével készült csendőrfilmeket vetítették.

Sok minden ma is megvan mindenebből, de minden más lett, szinte felismerhetetlen. A régi idők épületeit és meghatározó embereit elsodorta a szél, a változó idő.

Fábián Tibor

2 hozzászólás

  1. Névtelen

    Igen , ez mind igy volt ….és milyen jó volt! A focizás bárhol , amikor összeverődött a gyereksereg igen sereg , nem 2-3 gyermek hanem sokszor több mint elegen ahoz ,hogy teljes focicsapatokat alkossunk és olyan rangadókat jatszunk : román- magyar , kisutca-újsor……és még lehetne sorolni. A Kőrös folyó gyönyörű kanyarúlatai,akkor még érintettlenek voltak…volt magaspart , ahol partifecskék fészkeltek, volt benne hal…nem is kevés.Akkoriban minden patakban, vizfolyásban lehetet horgászni!És igen a rengeteget jatszottunk, minden nap főleg a vakációk idején….egyszerűen nem találtál gyereket otthon, csak késő este! Amit nagyon szerettünk gyermekként, vallásórára járni, templomba járni… és a felnötek is sokan jartak templomba….És emlékeztek még…??? Milyen nagy szám.volt, ha valakinek biciklije volt? A legtöbbünk csak álmodott egy bicikliről, akinek meg volt , hát az meg”kellet” ossza az egész gyereksereggel! Hányszor mentem be a zöldfa utcán levő szaküzletbe lesni a hön áhított kerékpárt, vagy egy pár müjegkorcsolya cipőt…De hát legalább volt miről almoduzzunk, konnyű volt minket lenyűgözni, egy bicikli, korcsolya, focicsuka(stopnis)Bizony akinek Tisza csuka volt a lábán… az maga volt a sztár…..Ilyen volt az élet a mi kedves vásárhelyünkön.

    Válasz
    • fábián Tibor

      Szépen összefoglaltad a lényeget, de érdekelne, h ki vagy?:). Csak azt sajnálom, h nem jut eszembe több emlék, mert biztos lenne még rengeteg élmény.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük