Az államosított római katolikus kultúrházból a szocializmusban mozi lett. A színpad felett hatalmas vetítővászon fehérlett, előtte pedig kényelmetlen, fából készült karosszékek sorakoztak.

Nagyon élveztük, amikor az órák egyhangúságát felváltotta egy kis mozizás. Ilyenkor kettes sorokban, osztályonként felsorakozva lesétáltunk a moziba. A rendszer kedvencei a francia, olasz és persze a román filmek voltak.

A mozi fénykorát élte akkoriban, hiszen igazából nem volt versenytársa. Merthogy a hazai tévé pár órás műsorába ritkán fért bele egy-egy jobb film. Aki tehette a Magyar Televízió műsorát nézte. Még a románok is. Így aztán mindent néztünk, amit a magyar tévé adott. A tévétornától a híradóig.

Egyedül a vasárnap esti A Hét című politikai műsort nem szerettem, ez felért egy ideológiai nyakonöntéssel. De ezen kívül az összes filmmel, kvízjátékkal, mindennel témában voltunk. A hétfő volt a nemszeretem nap, amikor a magyar tévé nem sugárzott adást. A hétfőket tehát valahogy túl kellett élni.

A legrosszabb mégis az volt, amikor egy-egy jó film közben egyszer csak elment az áram. Márpedig ez elég gyakran előfordult. Napi rendszerességgel. A gyertyák és petróleumlámpák mindig kézügyben voltak.

Dühös indulatszavak kísérték az elsötétítést és izgatott csatakiáltásokkal adtuk tudtul az amúgy is láthatót: megjött az áram! Ez volt a korabeli tévézés: két vagy több áramszünet között zajlott.

Aztán ott volt még, amikor a gyenge tévékészülékek bemondták az unalmast. Sokszor hetekig várni kellett a szerelő kiszállására, a tévé javítására. Hát persze, hogy nagy becsben voltak azokban az ínséges időkben a könyvek…

Ilyen, nem túl izmos versenytársak mellett működött hát a falusi mozi, egy olyan lepukkant épületben, mint amilyenek az államosított épületek voltak. Senki sem tartotta igazán a sajátjának. Ez volt az egyetlen hely, ahol felbomlott a katonás iskolai rend. Hol volt akkor még az udvarias előreengedlek-jelenség? Az egyik vetítés után szinte eltiport egy diáklányt, a minél hamarabb távozni akaró tömeg. Merthogy a rendszer mindenre megtanított, csak épp az alapvető dolgokra nem.

Számos francia csendőrfilmet láttunk ebben a falusi moziban. Itt minden eredeti nyelven ment, román feliratokkal.

Kisdiákként nem kis kihívás volt a feliratok gyors, fejben fordítása, ezért inkább a képi mondanivaló értelmezésére hagyatkoztunk.

Aztán ott voltak a kor kedvelt Piedone-filmjei. Ma már lassú, körülményes és darabos, mondhatni nyugis alkotásoknak számítanak. Akkor ezek voltak a korszak modern akciófilmjei. Elkísértük Bud Spencert Afrikába, Ázsiába. Bálványoztuk az erejét, a legendás pofonjait.

A kor román filmjei több legyet ütöttek egy csapásra. A szocialista történelemalkotás egyik fő szövetségese volt a mozi, amely akciódús jelenetekben mutatta be a dákok, a román fejedelmek, köztük Stefan cel Mare, a ravasz és bátor pandúrok érdemeit.

A filmtekercs persze többször megszakadt egy-egy film vetítése alatt, percekig csak a fehér képernyővel néztünk farkasszemet. De ez benne volt a pakliban, a gépész rutinosan tette a dolgát, a diákközönség elcsendesült, a film pergett tovább.

Fábián Tibor

3 hozzászólás

  1. Sorok-Soros

    Igen mert semmi kontemporalis filmet nem engedtek bemutatni,hogy a ,,haldoklo,, nyugat moralis allapotat,nehogy az ido mindennapjaiban lassa. Aztan ledogoltek a cucilizmus,mint az emberarcu,kiharcolt egyenjogusagaba. Szep volt,mert sokan visszavagynak abba a korszakba,vagy meg az80-van evvel ezelotti korszakba,habar mar ok is akik meg elnek legaabb nyolcvan esztedosok.

    Válasz
    • Tóducz

      Akkor ezek a filmek “kontemporálisak” voltak!

      Válasz
  2. Tóducz

    Jean Marais, Gerard Barray, Paul Belmondo, Alain Delon, Pierre Brice, Kirk Douglas, Yul Brynner, Steve McQueen és sok stb.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.