Az államosított római katolikus kultúrházból a szocializmusban mozi lett. A színpad felett hatalmas vetítővászon fehérlett, előtte pedig kényelmetlen, fából készült karosszékek sorakoztak.

Nagyon élveztük, amikor az órák egyhangúságát felváltotta egy kis mozizás. Ilyenkor kettes sorokban, osztályonként felsorakozva lesétáltunk a moziba. A rendszer kedvencei a francia, olasz és persze a román filmek voltak.

A mozi fénykorát élte akkoriban, hiszen igazából nem volt versenytársa. Merthogy a hazai tévé pár órás műsorába ritkán fért bele egy-egy jobb film. Aki tehette a Magyar Televízió műsorát nézte. Még a románok is. Így aztán mindent néztünk, amit a magyar tévé adott. A tévétornától a híradóig.

Egyedül a vasárnap esti A Hét című politikai műsort nem szerettem, ez felért egy ideológiai nyakonöntéssel. De ezen kívül az összes filmmel, kvízjátékkal, mindennel témában voltunk. A hétfő volt a nemszeretem nap, amikor a magyar tévé nem sugárzott adást. A hétfőket tehát valahogy túl kellett élni.

A legrosszabb mégis az volt, amikor egy-egy jó film közben egyszer csak elment az áram. Márpedig ez elég gyakran előfordult. Napi rendszerességgel. A gyertyák és petróleumlámpák mindig kézügyben voltak.

Dühös indulatszavak kísérték az elsötétítést és izgatott csatakiáltásokkal adtuk tudtul az amúgy is láthatót: megjött az áram! Ez volt a korabeli tévézés: két vagy több áramszünet között zajlott.

Aztán ott volt még, amikor a gyenge tévékészülékek bemondták az unalmast. Sokszor hetekig várni kellett a szerelő kiszállására, a tévé javítására. Hát persze, hogy nagy becsben voltak azokban az ínséges időkben a könyvek…

Ilyen, nem túl izmos versenytársak mellett működött hát a falusi mozi, egy olyan lepukkant épületben, mint amilyenek az államosított épületek voltak. Senki sem tartotta igazán a sajátjának. Ez volt az egyetlen hely, ahol felbomlott a katonás iskolai rend. Hol volt akkor még az udvarias előreengedlek-jelenség? Az egyik vetítés után szinte eltiport egy diáklányt, a minél hamarabb távozni akaró tömeg. Merthogy a rendszer mindenre megtanított, csak épp az alapvető dolgokra nem.

Számos francia csendőrfilmet láttunk ebben a falusi moziban. Itt minden eredeti nyelven ment, román feliratokkal.

Kisdiákként nem kis kihívás volt a feliratok gyors, fejben fordítása, ezért inkább a képi mondanivaló értelmezésére hagyatkoztunk.

Aztán ott voltak a kor kedvelt Piedone-filmjei. Ma már lassú, körülményes és darabos, mondhatni nyugis alkotásoknak számítanak. Akkor ezek voltak a korszak modern akciófilmjei. Elkísértük Bud Spencert Afrikába, Ázsiába. Bálványoztuk az erejét, a legendás pofonjait.

A kor román filmjei több legyet ütöttek egy csapásra. A szocialista történelemalkotás egyik fő szövetségese volt a mozi, amely akciódús jelenetekben mutatta be a dákok, a román fejedelmek, köztük Stefan cel Mare, a ravasz és bátor pandúrok érdemeit.

A filmtekercs persze többször megszakadt egy-egy film vetítése alatt, percekig csak a fehér képernyővel néztünk farkasszemet. De ez benne volt a pakliban, a gépész rutinosan tette a dolgát, a diákközönség elcsendesült, a film pergett tovább.

Fábián Tibor

3 hozzászólás

  1. Sorok-Soros

    Igen mert semmi kontemporalis filmet nem engedtek bemutatni,hogy a ,,haldoklo,, nyugat moralis allapotat,nehogy az ido mindennapjaiban lassa. Aztan ledogoltek a cucilizmus,mint az emberarcu,kiharcolt egyenjogusagaba. Szep volt,mert sokan visszavagynak abba a korszakba,vagy meg az80-van evvel ezelotti korszakba,habar mar ok is akik meg elnek legaabb nyolcvan esztedosok.

    Válasz
    • Tóducz

      Akkor ezek a filmek “kontemporálisak” voltak!

      Válasz
  2. Tóducz

    Jean Marais, Gerard Barray, Paul Belmondo, Alain Delon, Pierre Brice, Kirk Douglas, Yul Brynner, Steve McQueen és sok stb.

    Válasz

Hagy egy Válaszot Tóducz-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük