Forrás: hvg.hu

Kimozdulni látszik a holtpontról megyénkben az inasképzés, a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség több ágazatban is próbál ilyen jellegű felkészítőt elindítani.

Olyan cégekkel működnek együtt, amelyek a szakma elsajátítása mellett a munkavégzés lehetőségét is biztosítják. Ennek érdekében az előző napokban Nagybaconban hívtak össze találkozót, megkeresték a közbirtokosságot, illetve a hús- és tejfeldolgozással foglalkozókat, a vendéglátásban érdekelteket – tájékoztatott Kelemen Tibor.

Az intézményvezető szerint esély mutatkozik arra, hogy egyebek mellett favágásra, állattartásra képezzenek munkaerőt. Az igazgató elismerte, csak nehezen tudják meggyőzni az esetleges érdeklődőket az effajta szakmai képzés előnyeiről – holott az javadalmazással jár –, s példaként felhozta: a tavalyi, építkezésben kezdeményezett inasképzés öt résztvevőjéből hárman felhagytak a tanulással.

A Babi Pékséggel társulva pékek képzését indítják el – egyelőre két jelentkezővel –, és Bibarcfalván is körvonalazódik egy másik lehetőség, ott a borvíztöltőhöz keresnek munkaerőt, a jelek szerint öten sajátíthatják el a gyártósori tevékenységhez szükséges ismereteket. (dvk)

Háromszék