Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében az állami egészségügyi biztosítással rendelkező személyeknek joguk van ingyenes szűrővizsgálatokhoz.

A Vass Levente RMDSZ-es parlamenti képviselő által kidolgozott törvény értelmében a páciensek maguk igényelhetik az ingyenes szűrést, mihelyt a kockázati csoportba sorolták őket, vagy szakorvosi javaslatra, küldőpapírral jelentkezhetnek vizsgálatra. A maros megye egészségügyi szakpolitikus a Román Rádiónak elmondta, annak érdekében, hogy ezt a törvényt sikeresen ültethessék gyakorlatba, szükség van arra, hogy a szaktárca is kellő komolysággal foglalkozzon ezzel a módosítással, és kellő pénzkeretet rendeljen a program mellé.

Kijelentette, meggyőződése, hogy a társadalmunk sokkal egészségesebb lenne, amennyiben minél több szűrőprogramot vezet be az állam, így időben észre lehet venni és kezelni a betegségeket. A törvény az államelnöki kihirdetést követően, a Hivatalos Közlönyben történő megjelenése után lép érvénybe.

Vass Levente, leköszönő parlamenti képviselő kifejtette, hogy a megyei egészségügyi igazgatóságok a megelőzés fontosságáról évente tájékoztató brosúrákat kellene kiadjanak.

RRA / Marosvásárhelyi Rádió