A család egy férfi-apából és egy nő-anyából áll, jelentette ki Ioan Deneş víz- és erdőügyi miniszter a család alkotmányos meghatározásának módosításáról tartott csütörtöki konferencián.

A „Népszavazás a házasságról. országos és nemzetközi perspektívák” című konferencián részt vevő miniszter kifejtette, hogy a rendezvényen való jelenlétével is a referendum megszervezése mellett tör lándzsát. Kifejtette: egy felmérés szerint a romániai társadalom mintegy 90 százaléka véli úgy, hogy a családot egy férfi-apa és egy nő-anya alkotja.

Deneş emlékeztetett, hogy a hatályos törvény értelmében az állandó választási listán nyilvántartott állampolgárok 30 százalékának részt kell vennie a szavazáson annak érvényességéhez, ez több mint hatmillió szavazati joggal rendelkező embert jelent. Azt is kifejtette, hogy azt a vasárnapot, amikor sorra kerül a népszavazás, ő „a világosság vasárnapjának” szeretné nevezni.

A szociáldemokrata politikus ugyanakkor úgy vélekedett, hogy más európai országok is átvehetnék Romániától a család alkotmányos meghatározására vonatkozó referendum ötletét, mert „itt az ideje, hogy mi is exportáljunk valamit Európának”.

6 hozzászólás

  1. Dobai

    Kedves urak, az egyértelmű, hogy a szorványban élő magyarok idővel
    beolvadnak a többségbe, mert nincs más kiút. Lehet, hogy Erdélyben
    felszívodott több ezer magyar, de viszont Magyarországon elmagyarosodott
    több millió tót, sváb és más kisebbség. Úgyhogy nem kell elkeseredni
    mert az összmagyarság száma nem csökkent, hanem gyarapodott.
    Szerintem a magyar kormány ott téved, hogy nem a szorványba fektett
    be, hanem a tömbmagyarságot táplája.
    Most itt feltevődik a nagy kérdés: kit érdemes támogatni?
    Azt a csángót aki magyarul mondja azt, hogy ő román, vagy azt
    a tűri kislányt aki románul mondja, hogy ő magyar.

    Válasz
  2. Várközi

    Ennek is egykor valakije rendes Dénes volt, csakhogy, ahol a haszon, ott a haza.

    Válasz
    • Tóducz

      A romák úriember felfedezte a meleg vizet és a makarónin a lyukat! Nemhiába csináltak belőle minisztert.

      Válasz
    • Nyilas

      Kedves Várközi.
      Nem tudom hallotta e a mondást, hogy nem az a magyar, akinek a nagyapja is magyar volt, hanem az akinek az unokája is az lesz. Ha ennek a valakinek a valakije rendes magyar lett volna, akkor ő sem lenne Ioan Deneş.
      És ha oly sok magyarnak “rendes” magyar lett volna a valakije, akkor ma nem 1,2 millió magyar élne Erdélyben.

      Válasz
      • Zoltán

        Így igaz!!!

        Válasz
    • Mikulas

      Igy lett Amerikaban is Jack a lengyel kivandorlo Jacek-bol, de a magyar kivandorlok gyerekei, unokai is gyakran elhagyjak magyarsagukat es beolvadnak az amerikai masszaba.

      Bocs az ekezet hianyert, kenytelen voltam masik bizgentyure terni es nem talalom rajta a magyar ekezetes betuket Android op rendszerben. Nagyon elkelne egy osmagyar rovas irasos billentyu ehelyett a latin betus billentyu helyett.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.