A család egy férfi-apából és egy nő-anyából áll, jelentette ki Ioan Deneș víz- és erdőügyi miniszter a család alkotmányos meghatározásának módosításáról tartott csütörtöki konferencián.

A „Népszavazás a házasságról. országos és nemzetközi perspektívák” című konferencián részt vevő miniszter kifejtette, hogy a rendezvényen való jelenlétével is a referendum megszervezése mellett tör lándzsát. Kifejtette: egy felmérés szerint a romániai társadalom mintegy 90 százaléka véli úgy, hogy a családot egy férfi-apa és egy nő-anya alkotja.

Deneș emlékeztetett, hogy a hatályos törvény értelmében az állandó választási listán nyilvántartott állampolgárok 30 százalékának részt kell vennie a szavazáson annak érvényességéhez, ez több mint hatmillió szavazati joggal rendelkező embert jelent. Azt is kifejtette, hogy azt a vasárnapot, amikor sorra kerül a népszavazás, ő „a világosság vasárnapjának” szeretné nevezni.

A szociáldemokrata politikus ugyanakkor úgy vélekedett, hogy más európai országok is átvehetnék Romániától a család alkotmányos meghatározására vonatkozó referendum ötletét, mert „itt az ideje, hogy mi is exportáljunk valamit Európának”.