Az úgynevezett bérreform miatt veszélybe kerültek az állam tartópillérei – jelentette ki szombaton Balázsfalván Klaus Iohannis államfő.

Az elnök úgy vélekedett, hogy katasztrofális következményekkel járna Romániára nézve, ha feladná Európa és a modernitás fele vezető útját.

Az államfő külön gratulált a balázsfalvi röplabda csapatnak, amely beküzdötte magát a Bajnokok Ligája döntőjébe.

„Azt szeretném, hogy egy erős, európai kötődésű országunk legyen. Egy modern és hatékony állam pillérei az intézmények függetlensége és autonómiája, a jogállam működése, az pénzügyi stabilitás és egy kiszámítható külpolitika. Elsősorban arra lenne szükség, hogy tudjuk hogy mi a célunk, és valamennyien ennek érdekében dolgozzunk. (...) Ha már sportról beszéltünk, képzeljük el, hogyha a csapat egyik része az egyik kapura, a másik része a másik kapura támad. Az eredmény katasztrofális. Ahhoz, hogy elkerüljük a politikai katasztrófákat, amelyek előbb utóbb az egyszerű állampolgáron csattannak, bölcseknek kell lennünk, és egy stabil európai Romániát kell építenünk” – jelentette ki Iohannis

Véleménye szerint ezeket a tartópilléreket a jelenlegi kormányzat úgynevezett reformjai, például a bérreform, amelyet az államfő kudarcnak nevezett, veszélybe sodorják.

„Mit értsen az egyszerű állampolgár abból, hogy azt ígérik, hogy 25 %-kal nő a fizetése, majd röviddel ezután átruházzák a társadalombiztosítás terhét a munkáltatóról az alkalmazottra, és azt veszi észre, hogy ahelyett hogy nőtt volna a fizetése, esetleg csökkent. Ezt nem nevezhetjük reformnak, ezt kudarcnak hívják” – szögezte le az államfő.

Az izraeli nagykövetségek Jeruzsálembe való költöztetése kapcsolatban Klaus Iohannis azt mondta: bekéreti Teodor Meleșcanu külügyminisztert, hogy magyarázatot adjon Románia képviselőinek álláspontjáról, amellyel megakadályozták, hogy az Európai Külügyi Szolgálat közös közleményt adjon ki a diplomáciai képviseletek ügyében.

Az államfő leszögezte: beleegyezése nélkül Románia nagykövetsége nem költöztető Tel-Avivból Jeruzsálembe.

Klaus Iohannis államfő részt vett szombaton Balázsfalván a balázsfalvi nagygyűlés megalakulásának 170. évfordulóján.

Agerpres