A kormánypártok a felelős kormányzás helyett „a populista felbolydulást, a szánalmas törvényhozási és közigazgatási ugrabugrálást választották” – hangsúlyozta Klaus Iohannis államfő szerdán Iași-ban.

Az elnök részt vett a Iași Románia történelmi fővárossá nyilvánítása alkalmából tartott ünnepségen.

Beszédében Iohannis rámutatott, a jelenlegi kormánypártok a felelős kormányzás helyett „a populista felbolydulást, a szánalmas törvényhozási és közigazgatási ugrabugrálást” választották.

„A Románia fenntartható fejlődését garantáló koherens jövőkép biztosítása helyett veszélybe sodorják az ország jövőjét azzal az intézkedéshullámmal, amelynek hatásai katasztrofálisnak ígérkeznek. Románia nem ilyen politikusokat érdemel, akik semmiféle felelősséget nem éreznek az országgal szemben” – fogalmazott Iohannis, aki ismét felrótta a kormányon levő pártoknak a moldvai autópálya és a iași-i regionális kórház megépítésének halogatását. „A 160 évvel ezelőtti egyesülés arra kötelez bennünket, tegyünk meg mindent, hogy adjuk vissza az embereknek egy olyan jövő reményét, amelyben jól kormányozzák az országot, polgárait pedig tisztelik” – tette hozzá az elnök a Moldva és Havasalföld egyesülésének 160. évfordulójára időzített eseményen.

Agerpres