Új szintre lépett Klaus Iohannis államelnök, ha eddig elsősorban az empátia hiányát, a hozzá hasonszőrű kisebbségekkel való együttérzést kérhettük számon, immár olyan nagy román nacionalistává vált, hogy legvérmesebb vetélytársai is megirigyelhetik.
Nem volt bátorsága felnőni igazi demokratává, nem mert kiállni elveiért (ha léteznek egyáltalán) a többségi kormánykoalícióval szemben, sem az egyre tökéletlenebb kormányfők kinevezését, sem kedvenc korrupcióellenes főügyésze menesztését nem volt gatyája megvétózni, így most csappanó népszerűségét nyílt magyarellenességgel igyekszik helyrebillenteni. Megválasztásakor nem voltak nagy reményeink, de az elmúlt két és fél évben minden várakozást sikerült alulmúlnia, emberként, politikusként, elnökként egyaránt.
Józan ésszel nehezen érthető, miért fáj a román többségnek a magyarság nyelvi jogainak bővülése. Kinek árt, hogy anyanyelvünkön is intézhetjük ügyeinket, hogy településeinken magyarul is megjelennek az utcák, terek nevei, esetleg ott is, ahol húszszázaléknyinál kevesebben élünk? Iohannis szerint ez kiváltság lenne, törölni kell.
Liberális elnökünk azonban tovább megy, korábban szerzett jogokat is visszanyesne, nem ért egyet a több nyelven zajló tanácsülésekkel (nesze neked, helyi autonómia és önkormányzatiság), érve: az állam hivatalos intézményeiben csak az állam hivatalos nyelve, azaz a román használható. Óvásának egyik legszebb passzusa azonban az, hogy a szász származású államfő a többség diszkriminációja miatt aggódik. Nem, nem a kisebbségeket félti, hisz már többször elmondta, azok számára Románia a földi paradicsom, azért retteg, hogy lecsúszhatnak egy-egy zsíros állásról a magyarul nem tudó többségiek. És már csak hab a tortán, hogy méltánytalannak találja, hogy érvényben maradjanak a korábban megszerzett nyelvhasználati jogok ott, ahol időközben a magyarság aránya húsz százalék alá csúszott.
Legyen román mindenhol minden, hisz másképp miként valósul meg a nagy román álom, a magyarság teljes asszimilációja, elüldözése, a színtiszta, immár valóban homogén román nemzetállam. A szászok is eltűntek, s kinek fáj? Iohannisnak biztosan nem.
Nem tudni, mennyire őszinte, és mennyire taktikai lépés Klaus Iohannis legújabb húzása, de nem kizárt, hogy nemcsak tanácsadói javaslatára kisebbségellenes. Tudjuk, a janicsárok voltak a legkegyetlenebb „törökök”, a gyökereiket, származásukat feladó többséghez dörgölőzők pedig múltjukat, őseiket is könnyedén elárulják csak azért, hogy bizonyítsák új gazdájuknak hűségüket.
Iohannis még tovább ment, liberalizmusát a fasizmusra hajazó román nacionál-liberalizmusra váltotta, és európai álcáját is levetette, hogy megfeleljen az igényeknek. Pedig megválasztásakor nemcsak mi, magyarok, de a román demokraták sem ezt várták tőle, az utcára vonuló fiatalok, értelmiségiek épp azért álltak ki mellé, mert azt remélték, vele együtt a Nyugat szellemisége is beköltözik a Cotroceni-palotába.
Mindehelyett Iohannisnak sikerült szászként a legnagyobb románná válnia. Nem nemzetivé, nacionalistává, hisz mint Illyés Gyula fogalmaz: „Nemzeti, aki jogot véd; nacionalista, aki jogot sért”.
Farkas Réka / Háromszék