Fotó: Agerpres.ro

A román haditengerészetre fontos szerep hárul az ország szuverenitásának biztosítása és a Fekete-tengeri térség biztonsága tekintetében – hangsúlyozta Klaus Iohannis államfő szerdán Konstancán, a román tengerészet napja alkalmából tartott ünnepségen mondott beszédében.

Az elnök rámutatott, ahhoz, hogy igazán fontos regionális szereplő és erős állam legyen, Romániának erős hadsereggel kell rendelkeznie, amelynek korszerűen felszerelt, jól képzett, bármilyen kihívást sikerrel kezelő haditengerészet is a része kell hogy legyen.

Az államfő kiemelte, e folyamatosan változó és nehezen kiszámítható biztonsági környezetben Románia biztos stabilitási pontnak, regionális biztonságszolgáltatónak számít, és az ebből adódó előnyöket a NATO keretében betöltött szerep, illetve az Amerikai Egyesült Államok hiteles stratégiai partnere státusz megerősítésére kell felhasználnia.

Iohannis szerint kizárólag a nemzetközi normák tiszteletben tartásán alapuló nemzetközi együttműködés járulhat hozzá a globális béke és biztonság megerősítéséhez. „Ugyanakkor az ezen együttműködés gazdasági vetületére fektetett hangsúly további előnyöket hozhat a délkelet-európai és más országok számára" – tette hozzá.

Az elnök hangsúlyozta, függetlenül attól, hogy mely országot képviselik, a tengerészek egy nagy családot alkotnak, és szükség esetén segítik egymást. „Önök a határokon átívelő emberi szolidaritás élő bizonyítékai. Függetlenl attól, hogy a hadi- vagy a civil tengerészetet képviselik, országunk legjobb nagykövetei közé tartoznak" – mondta Iohannis.

A román tengerészet napját 1902. augusztus 15-én ünnepelték meg először, Konstancán. Azért esett a választás Nagyboldogasszony napjára, mert a Szűzanya a tengerészek védőszentje. Idén az ország hét városában – Konstancán kívül Galacon, Mangalián, Tulceán, Brăilán, Bukarestben és Cernavodán – is nagyszabású ünnepségeket tartanak az alkalomból. A konstancai rendezvényen Klaus Iohannis államfő mellett Mihai Fifor védelmi miniszter is részt vett.

Agerpres