Az Európai Unió (EU) 27 tagállamának állam- és kormányfői szeretnének egy egyezményt a koronavírus-járvány utáni gazdasági újraindítás projektjével kapcsolatban, azonban még hosszú ideig elhúzódhatnak a tárgyalások, mivel a vitatott témák „nagyon bonyolultak” – jelentette ki Klaus Iohannis államelnök vasárnap.

„Véleményem szerint jó hír az, hogy mindenki szeretne egyezményre jutni, úgy tűnik azonban, hogy még még nagyon sokat kell tárgyalni, mivel a témák nagyon bonyolultak; emiatt nem sikerült még egyezményre jutni. Nem csupán az alap nagyságáról, hanem a hitelek és támogatások arányáról, az államok közötti elosztásról folyik parázs vita. Az összegek odaítélésének feltételei kapcsán szintén nagyon megoszlanak a vélemények” – nyilatkozta Iohannis Brüsszelben, ahol részt vesz az EU költségvetési csúcstalálkozóján.

Nagyon sok állam a jogállamiság betartásához kötné az európai alapok kiutalását, és ez a téma szintén sok vitát szült, tette hozzá az államfő.

Iohannis megemlítette, hogy Románia számára a jogállamiság nem jelent problémát, ez a kérdés sikeresen megoldódott a tavalyi népszavazás és a végbement politikai változások által, emiatt nem ellenzik ezt a kitételt.

Rámutatott, hogy a tárgyalások vasárnap is folytatódnak, és leszögezte, Románia számára az a fontos, hogy nagyobbak legyenek az alapok a kohézióra és mezőgazdaságra.

„Jelenleg kisebb csoportokban zajlanak a tárgyalások, de rövid idő múlva ismét összeül a plénum, lássuk, milyen mértékben tudunk előrehaladni, milyen mértékben közelíthetők az országok és a csoportok álláspontjai, hogy végül összehangoljuk ezeket. Románia számára a prioritást élvező témák nem változtak. Feltétlenül szükségünk van jelentős alapokra, szükségünk van a kohéziós pénzekre, az autópályákat, vasúthálózatot, kórházakat, iskolákat érintő projektjeink finanszírozására, szükségünk van a mezőgazdasági alapokra, és természetesen egy jelentős összegre a gazdaság fellendítésére” – hangsúlyozta Iohannis.

Hozzáfűzte, mértéktartóan derűlátó azt illetően, hogy a tárgyalásokat sikerül még a nap folyamán, ebben az ülésszakban lezárni és egyezségre jutni, de úgy véli, hogy a tárgyalások mindenképpen éjszakába nyúlnak majd.

Agerpres