Aggodalomra ad okot a tervezett romániai igazságügyi reform, az ország számára létfontosságú az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása – jelentette ki Klaus Iohannis román államfő szerdán Brüsszelben.

Sajtótájékoztatóján a román elnök leszögezte, ő maga is kész harcolni a bírói függetlenség megőrzéséért, és úgy véli, hogy ez sikerülni is fog, és végül olyan törvényeket fogadnak majd el, amelyek teljes mértékben megfelelnek minden kritériumnak.

Aláhúzta: legfőbb célja továbbra is a román igazságszolgáltatás függetlenségének garantálása, és minden tőle telhetőt meg fog tenni ennek érdekében.

"Derűlátó vagyok azt illetően, hogy megoldást tudunk találni, de ez csak Romániában lehetséges, kívülről nem" – közölte Iohannis, miután részt vett az Európai Bizottság szerdai ülésén, majd Jean-Claude Junckerrel, a testület elnökével tárgyalt a belga fővárosban.

Az államfő kiemelte, hogy Románia elkötelezett az Európai Unió megerősítése, az integráció mélyítése mellett. "Románia EU-párti ország és az is fog maradni" – fogalmazott.

Végezetül elmondta, egyebek mellett az EU jövőjéről, az Egyesült Királyság kilépéséről, a következő hétéves költségvetési ciklusról is egyeztettek Junckerrel.

A közös sajtóértekezleten Juncker azon véleményének adott hangot, hogy a jogállamiság helyzete rengeteget javult az utóbbi időben Romániában, és hangsúlyozta, Brüsszel nem fogja elfogadni az esetleges visszalépéseket.

A bizottság elnöke ugyanakkor hozzátette, bízik a román igazságszolgáltatási rendszerben, ahogyan abban is, hogy mielőbb rendezni tudják a vitás kérdéseket.

Az Európai Bizottság az előző héten nyilatkozatot adott ki, melyben aggodalmát fejezte ki a romániai fejlemények miatt, és azt javasolta a román parlamentnek, hogy vizsgálja felül a cselekvési tervet, és törekedjen széles körű megállapodásra az igazságügyi reformot illetően.

Bukarest az ország 2007-es EU-csatlakozásakor vállalta, hogy az igazságszolgáltatásában tapasztalható hiányosságokat felszámolja, a reformfolyamatot pedig az Európai Bizottság egy értékelési mechanizmus keretében figyelemmel követi. Ennek lezárása azért is fontos Románia számára, mivel több uniós tagállam is ettől tette függővé felvételét a belső határellenőrzés nélküli schengeni térségbe.

Bajnok Artúr, az MTI