Iohannis, Brüsszelben: Közel 80 milliárd eurót sikerült megszerezni Románia számára az európai projektekre

Fotó: presidency.ro

Románia közel 80 milliárd euróban fog részesülni az európai alapokból, jelentette be kedden Klaus Iohannis államelnök, rámutatva, hogy ezt az összeget kórházak, iskolák építésére, az infranstruktúra fejlesztésére, illetve a gazdaság újjáépítésére lehet felhasználni.

„A négy napon és négy éjszakán át tartó nagyon bonyolult viták és tárgyalások nyomán sikerült Romániának egy lenyűgőző összeget megszerezni: 79,9 milliárd eurót az európai projektekre. Arra fogjuk használni ezt a 80 milliárdot, hogy újraépítsük az infrastruktúrát Romániában, hogy kórházakat, iskolákat építsünk, hogy korszerűsítsük a nagy közrendszereket. Az összeg jelentős részét pedig a gazdaság újraindítására, fellendítésére fogjuk használni” – jelentette ki Iohannis Brüsszelben, az Európai Bizottság csúcstalálkozójának végén.

Hozzátette, az Orban-kormány már év eleje óta dolgozik a 2021-2027-es uniós költségvetés tervezetének a gyakorlatba ültetéséért.

„Ezt a legrövidebb időn belül befejezik, hogy készen állhassunk a megvalósításra. Másrészt már jó ideje dolgozunk a gazdaság újraindításának projektjén, amelyet be fogunk mutatni az Európai Bizottságnak, hogy megkaphassuk a gazdaság fellendítésére szánt uniós alapokat” – mutatott rá Iohannis.

„Ez egy szép eredmény” – mondta még Iohannis a finanszírozás összegével kapcsolatban.

Agerpres

11 hozzászólás

  1. antal m.

    Na, akkor kérjük tisztelettel az Államelnökünket, hogy ezt az ősszeget, szeme fényével őrizni, követni, hogy hasznos dolgokra legyenek felhasználva, amely a népünk javát tökéletesen szolgálja!

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Na mérnök űr, csak elkottyantotta magát: “a népünk javát”! Tehát, Ön a romák nép tagja, csak épp Csíkszeredában rontja a székely levegőt.

      Válasz
      • antal m.

        T. Ön, vicces de, humortalan, iróniás!

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Mérnök űr, há valahogy illene szétszálazni ezt a három hasonló dolgot, s mind a hármat helyre tenni. Csak ne a Wikipédiáról tessék kimásolni a meghatározásokat!

          Válasz
          • antal m.

            T. A katyvasztásai megégetik!

          • TÓDUCZ

            Ó, na ne tessék mondani mérnők űr, nem hinném, hogy annyira érzéktelen lennék, hogy ne venném észre az égési sérüléseket!

          • antal m.

            T. Észlelem, hogy merően tanulmányozza Hofi Géza kabaré-ját, megfáradtan is! Jól van, –haver. Korában láttam ezt, bizonyítva Öntől.

          • TÓDUCZ

            Ez s beírása már nagyon a cikk témájához passzol mérnök űr.

  2. várközi

    Viktor kiharcolta, Iuhonnis nézte, Ludovik meg, meg fogja zenésíteni (lásd pénzek elköltése). A vasúti sínek közti gyomok-fák eltakarítására viszont már nem fog maradni (pénz).

    Válasz
  3. Ez igen

    Johannisz szerint Románia számára nagy dolog a 7 év alatt lehívható 79.9 milliárd Euro-s segély + hitel .
    Nekünk pedig az fontos, hogy Orbán Viktor szerint Mo. 3 miliárddal kap többet , mint amit remélt.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Ez igen úr, csak hát azt nem tetszett leírni, hogy hány milliárdnál kap többet 3 milliárddal. No meg aztán a 79,9 milliárdot le is kell tudni hívni, s a romákok nem világbajnokok a műfajban!

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük