Klaus Iohannis államfő szerint katasztrófával érne fel Románia számára, ha a kormány amnesztiáról és közkegyelemről szóló sürgősségi rendeletet fogadna el.

"Egy ilyen rendelet példátlan politikai válságot idézne elő Romániában" – mondta az elnök a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.

Iohannis emlékeztetett, 2017 elején is kiadott az akkori kabinet egy amnesztiáról és közkegyelemről szóló rendeletet, nagyszabású utcai tüntetéseket váltva ki ezzel, a román állampolgárok ugyanis nem értenek egyet a kezdeményezéssel.

"A 13-as rendeletet végül visszavonták, de vannak arra utaló jelek, hogy a Szociáldemokrata Párt nem állt el az ötlettől, néhány PSD-s politikus nyilvánosan is beszélt a témáról" – fogalmazott.

Az elnök felhívást intézett a "józan eszű" szociáldemokratákhoz, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a téma kerüljön le a kormány napirendjéről, majd hozzátette, szükség esetén ő maga is minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál majd, hogy megakadályozzon egy ilyen intézkedést.

Agerpres