Fotó: gandul.info

Helytelennek és románellenesnek minősítette Klaus Iohannis államfő Eugen Teodorovici pénzügyminiszternek az uniós országokban való munkavállalás korlátozásával kapcsolatos kijelentését.

A Cotroceni-palotában nyilatkozó államfő a téma kapcsán azt mondta, döbbenettel vette tudomásul, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik meghatározó tagja "a románoknak az országban való fogva tartására tett javaslatot". "Ilyesmire csak a kommunizmus idején volt példa" – mondta Iohannis, aki szerint Teodorovici nyilatkozata "teljességgel helytelen" és aggodalomra ad okot. "Ha ezt akarja a PSD (...), akkor én csak azt mondhatom, hogy románellenes hozzáállása van" – tette hozzá.

Iohannis szerint egy ilyen nyilatkozat után "minden normális országban" lemondana tisztségéről az érintett miniszter. "Az, hogy ő nem ezt tette, arra enged következtetni, hogy a PSD egyetért ezzel a hozzáállással, és ez nagyon elszomorító számomra és román emberek milliói számára. Hogy képzeli a PSD, hogy a szabad mozgáshoz és a szabad munkavállaláshoz való, a román állampolgárok által oly nehezen elnyert jogot csak úgy eltörlik, mert egy párt az európai gyakorlattól teljesen idegen megoldásokat szorgalmaz?" – tette fel a kérdést Iohannis.

Eugen Teodorovici egy keddi vitán azt mondta, más uniós tagállamok pénzügyminisztereinek is felvetette már azt az elképzelését, hogy az EU minden országában azonos időtartamra, öt évre érvényes munkavállalási engedélyt vezessenek be, amely ne legyen meghosszabbítható. Teodorovici azzal érvelt, hogy ha valaki például Németországban rendszeresen megkapja a munkavállalási engedélyt, soha nem fog onnan visszatérni Horvátországba vagy Romániába, ahonnan elvándorolt.

Másnap a pénzügyminiszter pontosította nyilatkozatát, hangsúlyozva, az nem tükrözi a kormány álláspontját, rosszul fejezte ki magát, amikor erről beszélt.

Agerpres