Iohannis közvetve az RMDSZ-t is vádolta az egészségügyi válság kiprovokálásával

Fotó: presidency.ro

Klaus Iohannis román államfő szerint az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a parlamenti többség többi pártja – köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – szándékosan idézett elő egészségügyi válságot, hogy oka legyen bírálni a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányát.

A PNL éléről államfővé választott Iohannis csütörtöki sajtónyilatkozatában azzal vádolta a PSD körül kialakult parlamenti többséget, hogy három hétig “példátlan cinizmussal” eszköztelenül hagyta a kormányt a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, amikor “időhúzással” hátráltatta a karanténtörvény elfogadását.

A jobboldali elnök előző napi nyilatkozatára licitált rá, amikor ismét szociáldemokratákat és a kisebbségi kormánnyal szemben álló parlamenti többséget tette felelőssé a rendkívül súlyos romániai járványhelyzetért. Iohannis ezúttal még élesebb támadást intézett a PSD ellen és politikai ellenfeleit a magyar érdekek állítólagos kiszolgálásának – tehát közvetve a román nemzeti érdekek elárulásának – vádjával igyekezett lejáratni.

Iohannis a PSD szemére vetette, hogy “lepaktált” az RMDSZ-szel, ismét azzal vádolva a szociáldemokratákat, hogy “suttyomban” meg akarták szavazni az “úgynevezett székelység” autonómiáját. A Székelyföld autonómiastatútumának szenátusi hallgatólagos elfogadását kifogásoló Klaus Iohannis április 29-én magyar nyelvű “Jó napot kívánok, PSD!”, illetve “Jó napot, Ciolacu!” köszöntésekkel gúnyolódva már korábban is azzal vádolta a PSD-t, hogy odaadná Erdélyt a magyaroknak, a PSD-elnöknek pedig feltette a szónoki kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért? Akkori vádaskodását a magyarok elleni gyűlöletbeszédnek minősítette az Országos

Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), az testület által kiszabott 5000 lejes (360 ezer forint) bírságot azonban Iohannis nem fizette ki, hanem óvást emelt ellene a közigazgatási bíróságon.

Lucian Romascanu, a PSD szóvivője Iohannis nyilatkozatára reagálva úgy értékelte: miután a kormány és az államfő elvesztette a járvány elleni harcot, Iohannis józan ítélőképességét is elvesztette. Az elnök szerinte hazugságokkal, a PSD elleni “kínos és fárasztó” vádaskodással próbálja védeni ezt a “bűnös és inkompetens” kormányt, és most már több mint nyilvánvaló, hogy nem a PNL kormányát le kell váltani, ennek érdekében pedig a PSD bizalmatlansági indítványt fog beterjeszteni.

Romániában a politikusok a szeptemberi önkormányzati, és az év végén esedékes parlamenti választásokra készülnek.

Az országban az utóbbi két hónapban újból erőre kapott a koronavírus-járvány, a június eleji értékek tízszeresére emelkedett a napi fertőzésszám. A csütörtökön diagnosztizált 1356 új fertőzöttel ismét megdőlt a napi esetszám negatív rekordja és meghaladta a 20 ezret a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma.

Baranyi László / MTI

9 hozzászólás

  1. Bástyaközi

    Na és?!
    Vannak magyarok, akik az északi jéghegyek olvadásáért is az Rmdsz-t okolják.

    Válasz
    • Mikitata

      A jéghegyek olvadásáért ugyan nem, de az erdélyi magyar politika és érdekvédelem befagyasztásáért nem okolni, hanem végre elítélni kéne.

      Válasz
  2. Mikitata

    Szóval ennek a drázs romünynek mindig, mindenről ugyanaz jut az eszébe. Mielőtt megszólalna, először kéne egy hosszútávú tanulmányt készítenie, úgy ahogy a kormánya bármiről teszi. Például arról, hogy mennyi időre van szüksége egy felelősségtudatos parlamentnek egy törvényjavaslat áttanulmányozására, majd a bizottságokban való megtárgyalásához, s aztán a plénumban megvitatni és elfogadni azt. Túlzottan sok-e, az a 12 nap a beadás és elfogadás között? Főleg ismerve a beterjesztő hatalom amatörizmusát.
    Aztán az ok-okozat mián jó lenne megvizsgálni, hogy az argesi Illésnapi ingyenes 5000 csomag kiosztása, egybekötve min. ugyanannyi keresztpuszilással, van-e köze a mostani vesztegzárhoz?
    Akkor talán visszanyalna a fagyi?

    Válasz
  3. pista

    Alig tudom elviselni a “mosolyát”…. Ha eszembe jut, hogy Romániában -már hosszú évek óta- nem volt más mint veszekedés az államelnök és a mindekori kormány között, nem csodálkozom, hogy ott vagyunk ahol vagyunk. Igazi tragédia, hogy nem látszik semmilyen remény a helyzet javulására!

    Válasz
    • pista

      Csak kiegészítés. Az a gondolatom támadt, hogy a magyarok elleni nyilatkozatai abból is fakadhatnak, hogy a magyarok akarva-akaratlanul összehasonlítják a Romániai helyzetet a Magyarországival és felreszik maguknak a kérdést: hogy a csudában Magyarországon lehet, Romániában meg nem???

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Kedves pista, a válasz egyszerűbb, mint ahogy gondolná, Magyarországon magyarok laknak, Romákiában pedig többségben romákok.

        Válasz
  4. várközi

    Iohannis felesége, a nagyszebeni volt szekus parancsnok leánya, tehát Klaus 89 előtt, mindenképpen kapcsolatba került az egykori állambiztonsággal, amelynek az elsődleges feladata az ország ellenségeinek felszámolása. Közülünk ezt senki sem vizsgálta, még Verestóy sem, aki a parlamenti Állambiztonsági Bízottság elnöke volt. Akkor ne csodálkozzunk az államelnök magyarellenes nyílatkozatain sem.

    Válasz
  5. TÓDUCZ

    Bekattant a bak szász, léket kapott a PNL.

    Válasz
  6. antal m.

    A nagy koronavírus elleni küzdelemben az Erdélyiek nem okoztunk különösebb gondot a Kormánynak,–úgy hogy jobban körül nézhetnek az országban!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük