Fotó: presidency.ro

Klaus Iohannis román államfő szerint az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a parlamenti többség többi pártja – köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – szándékosan idézett elő egészségügyi válságot, hogy oka legyen bírálni a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányát.

A PNL éléről államfővé választott Iohannis csütörtöki sajtónyilatkozatában azzal vádolta a PSD körül kialakult parlamenti többséget, hogy három hétig "példátlan cinizmussal" eszköztelenül hagyta a kormányt a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, amikor "időhúzással" hátráltatta a karanténtörvény elfogadását.

A jobboldali elnök előző napi nyilatkozatára licitált rá, amikor ismét szociáldemokratákat és a kisebbségi kormánnyal szemben álló parlamenti többséget tette felelőssé a rendkívül súlyos romániai járványhelyzetért. Iohannis ezúttal még élesebb támadást intézett a PSD ellen és politikai ellenfeleit a magyar érdekek állítólagos kiszolgálásának – tehát közvetve a román nemzeti érdekek elárulásának – vádjával igyekezett lejáratni.

Iohannis a PSD szemére vetette, hogy "lepaktált" az RMDSZ-szel, ismét azzal vádolva a szociáldemokratákat, hogy "suttyomban" meg akarták szavazni az "úgynevezett székelység" autonómiáját. A Székelyföld autonómiastatútumának szenátusi hallgatólagos elfogadását kifogásoló Klaus Iohannis április 29-én magyar nyelvű "Jó napot kívánok, PSD!", illetve "Jó napot, Ciolacu!" köszöntésekkel gúnyolódva már korábban is azzal vádolta a PSD-t, hogy odaadná Erdélyt a magyaroknak, a PSD-elnöknek pedig feltette a szónoki kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért? Akkori vádaskodását a magyarok elleni gyűlöletbeszédnek minősítette az Országos

Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), az testület által kiszabott 5000 lejes (360 ezer forint) bírságot azonban Iohannis nem fizette ki, hanem óvást emelt ellene a közigazgatási bíróságon.

Lucian Romascanu, a PSD szóvivője Iohannis nyilatkozatára reagálva úgy értékelte: miután a kormány és az államfő elvesztette a járvány elleni harcot, Iohannis józan ítélőképességét is elvesztette. Az elnök szerinte hazugságokkal, a PSD elleni "kínos és fárasztó" vádaskodással próbálja védeni ezt a "bűnös és inkompetens" kormányt, és most már több mint nyilvánvaló, hogy nem a PNL kormányát le kell váltani, ennek érdekében pedig a PSD bizalmatlansági indítványt fog beterjeszteni.

Romániában a politikusok a szeptemberi önkormányzati, és az év végén esedékes parlamenti választásokra készülnek.

Az országban az utóbbi két hónapban újból erőre kapott a koronavírus-járvány, a június eleji értékek tízszeresére emelkedett a napi fertőzésszám. A csütörtökön diagnosztizált 1356 új fertőzöttel ismét megdőlt a napi esetszám negatív rekordja és meghaladta a 20 ezret a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma.

Baranyi László / MTI