Fotó: radiocluj.ro

Megerősítette pénteken Klaus Iohannis államfő, hogy ismét jelölteti magát az államelnök-választáson.

Iohannis emlékeztetett, hogy 2019 első félévében Románia tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét, amely az Európai Bizottság jövő hétre beütemezett bukaresti látogatásával veszi hivatalosan kezdetét. Májusban európai parlamenti, év végén pedig államelnök-választásokat tartanak, ez utóbbin ismét jelölteti magát – jelentette be a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatóján az államfő.

2019-es tervei között említette Románia mélyebb integrációját az Európai Unióba, az ország helyzetének megerősítését a NATO-n belül, a romániai jogállamiság megszilárdítását és ehhez szorosan kapcsolódva a korrupcióellenes harc folytatását. Ugyanakkor céljaként tűzte ki, hogy megszerzi második államelnöki mandátumát – tette hozzá Klaus Iohannis.

Agerpres