Sokan vádolták megválasztása óta elnökünket, Klaus Iohannist azzal, hogy lassú, mint a lajhár, és nem reagál a honi történésekre. Miután a kormánypártok felfüggesztéssel is megfenyegették, és közeledik az újabb elnökválasztás, felgyorsult, mint egy Forma–1-es autó meredek kanyar után (csak nehogy nekimenjen a gumifalnak), és mindenhez hozzákap, mint tyúk a takonyhoz.
Mivel csak egyszerű díszpintynek tartják és közjegyzővé degradálták, akinek csak az a feladata, hogy aláírjon, bosszúból irodájában farhámba ült, és minden törvénykezdeményezést, amely elé kerül, visszaküld felülvizsgálat végett az alkotmánybírósághoz. Azért, hogy esélye legyen még egy mandátum alatt boldogítani Románia boldogtalan népét, bizonyítania kell, hogy halált és felfüggesztést megvető bátorsággal harcol a hazáért.
Iohannis a jól végzett munka Romániáját akarta megvalósítani, és ha nem sikerült, nem rajta múlott, mert lépten-nyomon szabotálják ellenségei, és most mint utolsó szalmaszálba kapaszkodik az alkotmánybíróságba.
A haza iránti elkötelezettségét jelzi, hogy soha senkire nem bízza rá az elnöki hivatal vezetését, mint ahogy a miniszterelnök asszony, Viorica Dăncilă tette, aki önhatalmúlag egyik miniszterelnök-helyettesére bízta a kormány vezetését a héten esedékes szabadsága idejére. Iohannis emiatt is az alkotmánybírósághoz fordult.
Hogy Románia népe újraválassza egy következő szavazáson, azt is bizonyítania kell, ő igazi, jó hazafi. És a hazafiság legjobb bizonyítéka minálunk mi is lehetne egyéb – a himnusz alatti saját szívmasszázson túl –, mint a magyarellenesség? Bár erre már sokan befizettek, többek közt az összes ellenzéki alakulat, de a kormánypárt számos híve is gyakran nemzeti színű szólamokkal korteskedik, bár a hivatalos álláspont halkabb, mert az RMDSZ is csendben támogatja a kormánypártokat.
Iohannis az élő példa, hogy nálunk milyen jól meg van oldva a nemzetiségi kérdés, hiszen lám: egy bakszász Románia elnöke. Most szorgalmát, hazafiságát bizonyítandó szintén az alkotmánybírósághoz fordult, megtámadta az új közigazgatási törvénykönyvet, és tízoldalnyi kifogást fogalmazott meg a kisebbségi problémák megoldását szabályozó előírások ellen. Ha a taláros testület egyetért vele, az eddigi jogaikat is elveszíthetik a magyarok, mint vagyonát a peches pókerjátékos. Például le kellene venni a kétnyelvű feliratokat azokban a helységekben, ahol a magyarok számaránya húsz százalék alatti vagy az alá esik. Az alkotmánybíróság esetleg olyan döntést is hozhatna, hogy a kisebbségek által lakott településeken minden évben tartsanak hivatalos népszámlálást, nehogy a kétnyelvű feliratok egy perccel is tovább rondítsák az egységes nemzetállam arcát. Az elnök érvelése az anyanyelvhasználattal kapcsolatban arra épít, hogy Romániában a hivatalos nyelv a román, és ezért az eddigi jogokat is csökkenteni kellene.
Szerinte az alkotmány csak a polgárok és a hatóság közötti kommunikáció esetében biztosítja az anyanyelvhasználat jogát. Tovább is mehetne egy lépéssel, és mondhatná, hogy mivel csak egyéni jogok léteznek, közösségiek nem, ezért például az egyén anyanyelvén csak monológokat mondhat vagy magában beszélhet. Minden családban a hivatalos nyelv csakis a román lehetne.
Alkotmányossági óvást emelt ama passzus ellen is, amely meggátolná, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a közigazgatási határokat. Az elnök szerint „a szuverenitás és helyi önrendelkezés elvét sértené, ha ilyen tiltásokkal korlátoznák egy-egy közigazgatási egység lakosságának jogát ahhoz, hogy – gazdasági, társadalmi, kulturális vagy környezeti szempontok alapján – népszavazással (!!!) döntsön a közigazgatási határok módosításáról”.
Azt hiszem, itt mellélőtt az elnök! Ha az alkotmánybíróság egyetért vele, népszavazást lehet kiírni, és így létrejöhet a nem létező Székelyföld, amelynek határait úgy lehetne módosítani, hogy attól elcsatolják a román többségű településeket és hozzákapcsolnak magyar többségűeket.
Kuti János / Háromszék