Fotó: presidency.ro

Klaus Iohannis államfőnek saját bevallása szerint nem a romániai magyarokkal, hanem a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusaival „van baja”, akik a Székelyföld autonómiájáról szóló tervezeteket támogatnak.

Erről a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában beszélt az elnök.

„Nekem semmi bajom a magyar nemzetiségű személyekkel, sokat ismerek közülük, voltak és vannak magyar kollégáim, tisztelem őket, túlnyomó többségük rendes, szorgalmas ember. Nekem a politikusokkal van bajom, főleg a PSD-s politikusokkal, akik a székelyföldi autonómiával kapcsolatos törvényt próbáltak meg elfogadtatni”

– fogalmazott az államfő múlt heti nyilatkozatára utalva.

Iohannis ugyanakkor rámutatott, az elmúlt napokban kiderült, hogy a szóban forgó tervezet nem az egyetlen ilyen jellegű kezdeményezés, amelyet a PSD támogat. Az elnök bírálta az RMDSZ-nek a közigazgatási törvény módosítására vonatkozó javaslatát is, amely – szerinte – kötelezővé tenné a magyar nyelv második hivatalos nyelvként történő használatát Erdély bizonyos részein.

„Ezúttal a PSD nem állhat elő azzal, hogy nem tudott róla, mert a tervezet átment a szenátusi szakbizottságokon, ahol törvényhozóik támogatták. Most, hogy ismét nyilvánosan elmondtam, mit tervez a PSD, megtalálják majd a módját, hogy e törvény ellen szavazzanak, de nem tehetünk úgy, mintha nem látnánk, hogy a PSD olyan tervezeteket támogat, amelyek a Székelyföld autonómiáját szorgalmazzák, márpedig ezek alkotmányellenesek, és én nem fogom tolerálni az ilyen törvényeket”

– nyomatékosította az államfő. (Agerpres)