Fotó: digi24.ro

Nem hagy jóvá semmiféle kormányátalakítást, jelentette be Klaus Iohannis államelnök szerdán.

„Elsősorban, nem fogadok el semmiféle, kormányátalakításra vonatkozó javaslatot ettől a kormánytól, és nem csak azért, mert ez a kormány megváltoztatta politikai összetételét, hanem azért is, mert a javaslatok egész egyszerűen elfogadhatatlanok. Teljes egészében elutasítom a kormányfő által javasolt kormányátalakítást” – jelentette ki Klaus Iohannis államelnök a Cotroceni-palotában tartott sajtónyilatkozatában.

Az államfő megindokolta, miért utasítja el az igazságügyi, az oktatási miniszteri, illetve a gazdasági ügyekkel foglalkozó miniszterelnök-helyettesi tisztség betöltésére vonatkozó javaslatokat.

„Elutasítom az igazságügyi miniszteri tisztségre tett javaslatot. Nem fogom tolerálni, hogy figyelmen kívül hagyják a május 26-án adott voksot, amikor a románok szavazásukkal leállították a PSD és az ALDE azon törekvését, hogy az igazságszolgáltatást szétbomlasszák, a korrupció elleni harcot leállítsák. A PSD és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) a felelős a jelenlegi katasztrófáért, az intézmények politikai befolyás alá vonásáért, és nem fogok olyan javaslatokat tolerálni, amelyek ellentmondanak a demokratikus értékeknek. Elutasítom az oktatási miniszteri tisztségre tett javaslatot. Nem fogadok el olyan javaslatokat, amelyek törékennyé tesznek olyan kulcsfontosságú területeket, mint az oktatás. Az oktatásban nem a múlt megoldásaira van szükségünk, hanem reformokra. (...) Elutasítom a miniszterelnök-helyettesi tisztségre tett javaslatot. Nem akarom veszélybe sodorni a stratégiai partnerség keretében hozott döntéseket azzal, hogy elfogadom a PSD javaslatát. Románia az európai utat követi, amely során megerősíti jogállamát és demokratikus értékeit” – fejtette ki Iohannis.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egy Szociáldemokrata kormány nem megfelelő Románia számára.

”A kormányban uralkodó fejetlenség, amely az utóbbi napokban fokozódott, bizonyítja azt a megvetést, amivel a PSD és az ALDE kezeli a románokat. (...) A május 26-ai vokssal a román állampolgárok nagyon világos üzenetet küldtek a PSD-nek és az ALDE-nak, ők azonban úgy tesznek, mintha nem értenék azt. Egy normális Romániában egy ilyen szavazás a kormány azzonali lemondását vonta volna maga után. Amikor 6,4 millió állampolgár a szemedbe mondja, hogy rossz úton vezeted az országot, már csak annyit tehetsz, hogy lemondasz. Továbbra is meggyőződésem, hogy egy PSD-kormány nem megfelelő Románia számára, és emiatt nem maradhat a helyén” – fejtette ki az államfő.

Iohannis leszögezte, a PSD és az ALDE egyformán vétkes a kormányzás sikertelensége miatt.

„Nevetséges az ALDE azon próbálkozása, hogy kezeit mossa a kormányzásért. Miután egy asztalnál ültél a PSD-vel és intézkedéseket hoztál a románok és Románia ellen, miután részt vettél az igazságszolgáltatási törvények lemészárlásában és hibás gazdasáfógi döntések meghozatalában, senkit nem csapsz már be, hogy te nem vagy vétkes” – szögezte le Iohannis.

Viorica Dăncilă kormányfő hétfőn küldte el Iohannisnak a kinevezési javaslatokat az oktatási és igazságügyi miniszteri tisztségre, illetve a gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettesi tisztségre.

A PSD országos végrehajtó bizottsága a múlt héten Dana Gîrbovant javasolta igazságügyi miniszternek, Șerban Valecát oktatási miniszternek és Mihai Fifort belügyminiszternek. Ugyanakkor Ana Birchallt javasolta a stratégiai partnerségekkel foglalkozó miniszterelnök-helyettesnek és Iulian Iancut a gazdasági ügyekért felelős kormányfő-helyettesnek. (agerpres)

Nem hagy jóvá semmiféle kormányátalakítást, jelentette be Klaus Iohannis államelnök szerdán.

„Elsősorban, nem fogadok el semmiféle, kormányátalakításra vonatkozó javaslatot ettől a kormánytól, és nem csak azért, mert ez a kormány megváltoztatta politikai összetételét, hanem azért is, mert a javaslatok egész egyszerűen elfogadhatatlanok. Teljes egészében elutasítom a kormányfő által javasolt kormányátalakítást” – jelentette ki Klaus Iohannis államelnök a Cotroceni-palotában. (agerpres)

Iohannis: a jelenlegi kormánynak újabb bizalmi szavazást kell kérnie a parlamentben

A jelenlegi kormánynak újabb bizalmi szavazást kell kérnie a parlamentben, jelentette ki Klaus Iohannis államelnök szerdán.

„A választások után, egy új, alkotmányos többséggel, sokkal többet fogunk tudni véghezvinni. Addig azonban, ma, a jelenlegi kormánynak újabb bizalmi szavazást kell kérnie a parlamentben, és felkérem a kormányt, hogy indítsa el az ehhez szükséges eljárást” – mondta az államelnök a Cotroceni-palotában tartott sajtónyilatkozatában. (agerpres)