A délkeleti multinacionális hadtest parancsnokságának (MNC-SE) alapító ünnepségén, valamint a nagysinki (Cincu) Getica országos kiképzési központban zajló hadgyakorlat (ETSN) utolsó szakaszában vett részt csütörtökön Klaus Iohannis államfő.

A délkeleti multinacionális hadtest parancsnokságának (MNC-SE) alapító ünnepségén Iohannis arról beszélt: Romániának a NATO-tagság nem csak azért fontos, hogy védett legyen, hanem hogy biztonságot nyújtson szövetségeseinek és partnereinek.

A hadgyakorlatot „lenyűgözőnek” nevezte az államfő, kiemelve a résztvevő erők példás együttműködését. „Szemmel láthatóan jól működnek a dolgok a parancs kiadásától a végrehajtásig. Nagyon elégedett vagyok, és mindenkinek gratulálok” – foglalta össze benyomásait az elnök.

Azt is felidézte, hogy a délkeleti multinacionális hadtest parancsnokságának létrehozását még 2018-ban kezdeményezte Románia, és a szövetségesek azonnal támogatták a javaslatot.

Az ünnepségen Klaus Iohannis államfő mellett Nicolae Ciucă védelmi miniszter, valamint Daniel Petrescu altábornagy, vezérkari főnök is részt vett.

Agerpres