Fotó: Agerpres.ro

Heiko Mass német külügyminisztert fogadta hétfőn a Cotroceni-palotában Klaus Iohannis államfő.

Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint Iohannis üdvözölte Németország azon döntését, hogy partnerállamként részt vesz a Három Tenger Kezdeményezés szeptember 17-18-ára beütemezett bukaresti csúcstalálkozóján.

„Románia elnöke úgy értékeli, hogy úgy Németország, mint maga a Kezdeményezés számára is hasznos lesz ez az együttműködés” – olvasható a dokumentumban, amely hozzáteszi, hogy Németország részvétele segíteni fogja a Kezdeményezést azon célja elérésében, hogy elmélyítse a régió gazdasági kapcsolatait és fejlődését, amely az egész Európai Unió számára előnyt jelent.

Iohannis elnök üdvözölte a Németországgal való kiváló üzleti együttműködést, és leszögezte, hogy a 2019 májusára tervezett nagyszebeni csúcstalálkozó jó alkalom lesz az Európai Unió jövőjére vonatkozó elképzelések és elvárások megbeszélésére.

Az államfő kihangsúlyozta a román-német stratégiai kapcsolatok fontosságát, valamint azt, hogy Németország a legfontosabb kereskedelmi partner Románia számára, és a harmadik helyen áll a külföldi befektetők sorában. Iohannis hozzátette, hogy a kiváló gazdasági kapcsolatokban jelentős szerepet játszik a romániai német kisebbség, valamint a Németországban élő, egyre nagyobb létszámú román közösség.

Heiko Maas elismerően nyilatkozott a román-német partneri kapcsolatokról, és támogatásáról biztosította Iohannis elnököt nyitott és Európa-párti politikájában, valamint Romániát a jövő év első felében esedékes EU-elnökségi tisztség betöltésében. A német külügyminiszter megerősítette, hogy hazája támogatni szándékozik a Három Tenger Kezdeményezést, és részt kíván venni a Kezdeményezés bukaresti csúcstalálkozóján.

Agerpres

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.