Irán elismerte, hogy a hadserege lőtte le az ukrán utasszállító gépet szerda hajnalban, de nem szándékosan. Ezt szombat hajnalban az iráni állami tévé jelentette be a hadsereg közleményét idézve.

Mint mondták, a katasztrófát “emberi hiba” okozta. Az Egyesült Államok és Irán közt kialakult feszült helyzetben az iráni hadsereg a legmagasabb fokú készültségben volt. A Teheránból felszálló ukrán repülő a Forradalmi Gárda elitalakulat egyik katonai központja felé fordult, és emiatt ellenséges gépnek nézték – áll a közleményben.

Az iráni hadsereg bocsánatot kér a tragédia miatt, és bíróság elé állítják a gép lelövéséért felelős embereket.

A hadsereg közleményének beolvasása után Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter ezt írta a Twitteren: “Szomorú nap. Emberi hiba katasztrófához vezetett olyan válságos időben, amit az Egyesült Államok kalandorsága okozott. Mélységesen sajnáljuk, bocsánatot kérünk, és részvétünket nyilvánítjuk népünknek, az áldozatok családtagjainak és a többi érintett nemzetnek”.

Euronews

6 hozzászólás

  1. antal m.

    Tóducz úr! Már nem is kérdés, –BÉKE!

    Válasz
  2. antal m.

    Most az egyik helyes iráni intézkedés, az lenne jó, hogy eltávolítani minden eddigi ország élén állókat! Fizessenek súlyos kártérítést, –a halottak hozzátartozóinak!

    Válasz
    • Tóducz

      Na ezt is megoldotta kedves mű szaki! A másik helyes intézkedés mi lenne?

      Válasz
  3. PIANISTA

    Sosem tudjuk meg, milyen fontos személy ült azon a gépen, aki miatt az összes utast likvidálni kellett .

    Válasz
  4. antal m.

    Szép az elismerés, amikor tévedünk! Kivételt csak a gyarló-felelőtlenek tesznek.
    Nem tévedtem abban,- amit szemmel is láttam !

    Válasz
  5. Tóducz

    A beismerés nélkül is evidens volt, csak a gyengébben gondolkodok képzelték másképp.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük