Meglepetésvendége volt a G7-csúcstalálkozó résztvevőinek. A konferencia vasárnapi tárgyalására Biarritzba érkezett az iráni külügyminiszter is, aki tárgyalt a francia elnökkel, majd nem sokkal később távozott is a francia üdülőhelyről.

Javad Zarifot a házigazda Franciaország külügyminisztere hívta meg a találkozóra, mivel a megbeszélések egyik témája is az Iránnal kapcsolatos fellépés egyeztetése volt. A külügyminiszter később a Twitteren számolt be a találkozóról és azt írta: Az út még bonyolult, de megéri megpróbálni.

A francia elnök azt mondta: az informális találkozó csak irányt mutatott, egységes megegyezés nem jött létre.

"Az Iránról szóló vitánk lehetővé tette, hogy 2 fő irányt fogalmazzunk meg: először is, hogy a G7-ek egyik tagja sem akarja, hogy Iránnak nukleáris fegyvere legyen. Másodszor pedig, hogy a csoport minden tagja elkötelezett a régió békéje és stabilitása érdekében, ezért pedig semmit nem teszünk, amivel ezt megsértenénk." – jelentette ki az egyeztetés után Emmanuel Macron.

Bár Franciaország azt korábban jelezte, hogy a lehető leghamarabb találkozniuk kell Irán képviselőjével, a perzsa állam külügyminiszterének érkezése alaposan meglepte az Irán elleni szankciókat visszaállító és az atommegállapodásból kilépő amerikai elnököt. A Washington és Teherán közti feszült légkört az európai országok próbálják meg enyhíteni. Franciaország korábban azt javasolta, hogy az Egyesült Államok enyhítse az olajembargót, cserébe Irán állítsa le atomprogramját. A javaslat elől Amerika eddig elzárkózott.

Matsuzaki Diána / Euronews

Macron politikája ellen tüntettek a G7-csúcs helyszínén

A francia elnök hivatalos portréival tüntettek környezetvédő aktivisták a G7-csúcstalálkozó helyszínén. A fényképeket francia hivatalokból lopták, és tiltakozásuk kifejezéseképpen fejjel lefelé fordították. A demonstrálók azért jöttek Biarritzba, hogy tudassák Macronnal, elégedetlenek környezetvédelmi és szociális politikájával. Az Euronews tudósítója, Guillaume Petit is a menettel tartott.

"Ez itt egy abból a 128 hivatalos elnöki portréból, amit Franciaország-szerte eltulajdonítottak a közhivatalokból. A tüntetők ezzel tiltakoznak a G7-ek ellen."

A portrékat zöld szervezetek aktivistái gyűjtötték be, általában engedély nélkül, többeket ezért őrizetbe is vettek. Egyes csomagok ezért üres kereteket rejtenek, vagy nem eredeti fényképeket tartalmaztak.

"Ez egy üres arckép, ami Emmanuel Macron politikájának ürességét jelképezi, nem tartja be a környezetvédelmet érintő ígéreteit, pedig most már épp ideje lenne." – mondta az egyik tüntető.

"Biztosan mondanak majd valami szépet, szép ígéreteket, és szép célokat 2050-re, de nekünk most kell cselekednünk, nem 50 év múlva." – tette hozzá egy másik demonstráló.

A szombati tüntetéseken 68 aktivistát vett őrizetbe a rendőrség, a többieket azonban ez sem riasztotta el attól, hogy ismét utcára vonuljanak, és követeljék társaik elengedését. A biztonsági erők városszerte igyekeztek a tüntetők útját állni, és elvágni az útvonalaikat, számuk a turistáknak is feltűnt.

"Szabadságon vagyunk épp, és láttuk, hogy rengeteg itt a rendőr, nyilvánvalóan a G7-csúcs miatt. Akárhogy is, még sosem láttunk, ilyen sok rendőrt egy helyen, elég meggyőző." – mondja ez az angol férfi.

Vasárnap délután tüntetők egy csoportja megpróbált a szomszédos Bayonne-ban is, engedély nélkül demonstrálni, a rendőrök azonban körülvették őket, megakadályozták a vonulásukat, és az egész várost lezárták.

Matsuzaki Diána / Euronews