Előkerült egy videó az ukrán gép szerdai, iráni tragédiájáról. A felvételt a New York Times szerezte meg, és már bejárta a világhálót.

A műholdas helymeghatározás és az utasszállító repülési útvonala alapján bizonyos, hogy az ukrán járat katasztrófáját örökíti meg, amit – hírszerzési források szerint – iráni rakétatalálat okozott.

Teherán ezt tagadja.

– Ezt a gépet semmilyen rakéta nem találta el. Ez biztos – szögezte le Ali Abedzadeh. A repülő több mint másfél percig lángolt. Ebből számunkra egyértelműen következik, hogy a pilóta megpróbált visszatérni a repülőtérre – közölte az Iráni Polgári Légi Közlekedési Szervezet vezetője sajtótájékoztatóján.

"A fekete doboz által rögzített adatok kulcsfontosságúak. Semmi más, azok feltárását megelőző információ nem tekinthető szakértői véleménynek" – tette hozzá.

Az iráni állami televízió felvételei szerint a gép adatrögzítő dobozait már vizsgálják a teheráni szakemberek.

Ali Abedzadeh azt mondta, általában képesek a fekete doboz összes rögzített adatának kiolvasására. Azonban. "ha olyan sérüléseket szenvedett a műszer, ami miatt mégsem, akkor segítséget kérnek más országoktól, ahogyan ez gyakori a nemzetközi polgári légi közlekedésben."

Több amerikai médium mellett a Pentagon is arról számolt be, hogy az ukrán utasszállítót az iráni légvédelem lőtte le

Az ukrán államfő óvatosabban fogalmaz. Volodimir Zelenszkij azt írta: "A rakétatalálat verziója nem kizárt, de egyelőre nem megerősített".

A kanadai miniszterelnök Ottawában azzal állt a sajtó elé, hogy "számos külföldi szövetséges, valamint saját hírszerzési forrásból származó információ alapján nagy valószínűséggel egy iráni föld-levegő rakétával lőtték le az ukrán utasszállító repülőgépet. Ez nem szándékosan, véletlenül történhetett – fogalmazott Justin Trudeau.

A MAU ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó járata nem sokkal felszállás után zuhant le. Senki sem élte túl a Boeing 737-es katasztrófáját. A 176 áldozat többsége iráni (82) és kanadai (63) állampolgár. De voltak még a gépen ukránok (a 9 fős személyzet és két utas), svédek (10), britek (3), afgánok (4) és németek (3).  (Euronews)