Jobbik-szimpatizánsok a párt március 15-i megemlékezésénFotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Egyre többen mondják azt, hogy biztosan nem szavaznának a kormánypártokra – legalábbis ez derül ki az Iránytű Intézet legfrissebb, lapunk megrendelésére készült kutatásából. A felmérés szerint míg augusztusban 26, a múlt hónapban már 31 százaléknyian utasították el egyértelműen a Fidesz–KDNP-pártszövetséget, azt állítva, hogy semmiképpen sem adnák rájuk a voksukat.

Ezzel együtt viszont az ellenzéki pártok iránti ellenszenv némileg csökkent az elmúlt időszakban. A válaszadók 15 százaléka zárja ki azt, hogy az MSZP-re szavazzon, 12 százalék pedig a Jobbikra nem húzná be egyáltalán az ikszet. Mindkét párt néhány százaléknyit tudott lefaragni – augusztushoz képest szeptemberre – az ellenzőik táborából. A parlamenti pártok közül az LMP érte el a legjobb eredményt, mindössze 2 százalék zárta ki a lehetőséget, hogy rájuk szavazzon.

Az Iránytű Intézet kutatásából az is kiderül, hogy a pártok közül a legnagyobb „szavazói tartaléka” a Jobbiknak van. A legtöbben ugyanis Vona Gáborékat említették arra a kérdésre, hogy kire szavaznának, ha az elsődlegesen kiválasztott pártjukra valamiért nem tudnának. A felmérés szerint a Jobbikot 13 százalék nevezte meg, a második ebben a körben az LMP volt, 10 százalékkal.

A Fideszt és a KDNP-t ugyanakkor már jóval kevesebben említették második elképzelhető választottjukként, a megkérdezettek öt százaléka adná a voksát rájuk ilyen esetben. Ugyanennyien, vagyis szintén öt százalék tartja második lehetőségnek az MSZP-t. De volt 14 százaléknyi olyan választó is, aki állítása szerint senki másra nem szavazna, ha az alapvetően általa támogatott pártra nem húzhatná be az ikszet.

Legnagyobb arányban a kormánypártok szimpatizánsai között vannak olyanok, akik senki másra nem szavaznának, harmaduk ugyanis elutasított egy ilyen opciót. Nagyjából a fideszes bázis negyede nevezte meg második pártjaként a Jobbikot, 12 százalékuk pedig az LMP-t. Érdekesség, hogy a jobbikosoknak is nagyjából a negyede voksolna a kormánypártokra, ha a Jobbikra nem tudna, az LMP-t viszont már többen, 22 százalék választaná ilyen esetben.

A baloldali pártok, így az MSZP és a Demokratikus Koalíció támogatóit tekintve – a felmérés szerint – annyira nem nagy az „átjárás”. A kutatásból az derül ki, hogy a szocialisták szimpatizánsainak például csak 9 százaléka szavazna át a DK-ra. A legtöbben – 29 százalék – inkább a Jobbikot nevezte második pártjának, míg 27 százalék az LMP-t. A DK-s tábornak viszont a negyede hajlandó lenne az MSZP-re szavazni – ha Gyurcsány Ferenc formációjára nem tudna –, de 17 százalék náluk is inkább a Jobbikot választaná, tíz százalék pedig az LMP-t.

Katona Mariann / Magyar Nemzet