Illusztráció / Fotó: presasm.ro

Az iskola 2020-ban eléggé felborult, mivel a második félévben a koronavírus-járvány miatt online tanulást vezettek be. Az online tanulásban vannak pozitívumok és negatívumok egyaránt.

Számomra a pozitívumok, hogy nem kellett korán felkelni és kevesebb óra volt, a negatívumok, hogy nem lehetett találkozni az osztálytársakkal, tanárokkal és napi négy-öt órát kellett a számítógép vagy telefon előtt ülni. Természetesen vannak olyan tantárgyak, melyek könnyebbek az online tanulással, de vannak olyanok is, amelyek nehezebbek.

A nyári szünet sokaknak elég jól telt, olvasgattak, filmet néztek, nyaraltak, lényegében úgy telt mint máskor. A vége fele mindenki kezd gondolkodni, hogy a szakemberek, politikusok hogyan oldják meg a tanulást, tanítást a következő tanévben. Van, aki azt gondolja, jobb lenne az online tanulás, van, aki azt gondolja, a diákok menjenek vissza inkább az iskolába, hallani lehet olyant is, hogy a diákok másfél hétig rendesen iskolába mennek, majd másfél hétig online tanulás lesz. Remélhetőleg mindenki időben értesül majd a dolgok menetéről.

Az a véleményem, hogy ezt sokkal jobban is meg lehetett volna oldani és nemcsak a diákokat kellene megvédeni, hanem az időseket is, mert az idősebbek könnyebben elkaphatják a vírust főleg, ha maszk nélkül járnak s egymás hátára másznak az üzletekben nem tartván be az ajánlott távolságot. Lényegében elég nehéz lesz a diákoknak és tanároknak is belerázódni az új rendbe, követelményekbe.

Várom, hogy a szakemberek, politikusok még fognak-e változtatni azon elképzeléseiken, hogy hogyan kell majd iskolába járni vagy kell-e egyáltalán és ezen elképzeléseiket időben közlik-e, hogy diák és tanár nameg a szülők is tudjanak felkészülni az új tanévre.

Tókos Helga Noémi,  Apáczai Csere János Elméleti Líceum, 6. osztály