Romániába oltás és karanténkötelezettség nélkül mehetnek a magyar állampolgárok, visszafelé viszont a magyar hatóságok karanténba rakják azt, akinek nincs két oltása – derül ki az MTI mai írásából. 

nagylak_orszaguti_hataratkelo

Azok a román állampolgárok, akiknek igazolásuk van a koronavírus elleni teljes beoltottságról, karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Magyarországra – mutatott rá szerdán az utazási feltételek módosításáról szóló, az MTI-hez is eljuttatott közleményében a bukaresti külügyminisztérium.

   A kommüniké kiemeli, hogy azoknak a román állampolgároknak nem kell a Magyarországra történő belépéskor a karanténmentességhez negatív PCR- vagy antigéntesztet felmutatniuk, akik a kétdózisú vakcinatípusok mindkét adagjának vagy az egydózisú (Johnson&Johnson) oltásnak a beadásáról rendelkeznek igazolással.

   A romániai oltóközpontok által kiállított, román és angol nyelvű oltási igazolás elegendő, nincs szükség további formaságokra – írta tájékoztatójában a bukaresti külügyminisztérium.

   A könnyítést szombati Facebook-bejegyzésében adta hírül Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A román hatóságok pénteki döntését követően – amely szerint a magyar állampolgárok szabadon utazhatnak Romániába – újabb könnyítés lép életbe a magyar-román határon: szombat estétől ugyanis mindenfajta karantén- és tesztkötelezettség nélkül léphetnek be Magyarországra azok a román állampolgárok, akik már rendelkeznek védettségi igazolással – közölte a miniszter.

   Románia pénteken törölte Magyarországot a koronavírus-járvány szempontjából kockázatosnak minősített – sárga jelzésű – országok listájáról, miután Magyarországon másfél ezrelék alá esett a megelőző két hétben diagnosztizált fertőzötteknek a lakossághoz viszonyított aránya. A Magyarországról érkezők így korlátozások nélkül beutazhatnak Romániába.

Tehát az a helyzet áll fenn, hogy Romániába szabadon, mindenfajta kötelezettség nélkül lehet utazni egy magyar állampolgárnak, de ha visszamegy az országba, akkor karanténkötelezettség vár rá, ha nincs meg a két oltása.