Tegnaptól két fronton folytatódnak az építési munkálatok a Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren. A Brassó megyei tanács illetékesei változatlanul azt mondják: 2021 júniusában leszállnak az első gépek Vidombákra.

Az új telephelyen összesen kilenc objektumot valósítanak meg, többek között az energiaellátó épületet, a tűzoltóállomást, a beléptető ellenőrzőpontot, a gépkocsiparkolót, és az országút és a terminál közötti útszakaszt, a vízellátási rendszert, a belső utakat, a kerítéseket és kapukat. A Brassó megyei tanácstól származó információk szerint a munkálatok összértéke meghaladja a 34 millió lejt.

A reptéren korábban már újrakezdték az utasterminál építését.

– Elégedett vagyok azzal, ahogyan a terminál építése halad, és biztos vagyok benne, hogy ez a kilenc objektum is időben, azaz év végéig elkészül. Meggyőződésem, hogy jövőre befejezzük a repülőtér építését – nyilatkozta Adrian-Ioan Veștea tanácselnök.

A tanács a közeljövőben indítja el a harmadik, 250 millió lej értékű munkálatot, amely a kifutópálya jelöléseinek és jelzőberendezéseinek telepítésére irányul. Az illetékesek két hónappal ezelőtt azt nyilatkozták Sepsiszentgyörgyön: a reptérre 2021 júniusában szállnak le az első gépek.

Erdély András / Székely Hírmondó