Elutasította kedden a képviselőház Klaus Iohannis igénylését a június 4-ét Trianon-emléknappá nyilvánító törvény újbóli megfontolására vonatkozóan, és változatlan formában ismét elfogadta a jogszabályt. (agerpres)

Benedek Zakariás: Romániának nem Trianont ünneplő napra, hanem a fejlődését szorgalmazó törvényekre van szüksége

Újból napirendre került a június 4-két Trianon napjává nyilvánító törvény a képviselőházban. Az RMDSZ kérte a törvénytervezet visszaküldését a szakbizottságba, mert ott szabályzatellenes volt a tervezet megvitatásának a menetrendje. Benedek Zakariás, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a törvénytervezet vitája alatt elmondta: jelenleg a román pártok nem érdekeltek abban, hogy olyan rendelkezéseket fogadjanak el, amelyek az ország fejlesztését szolgálják, hanem inkább politikai célokra használják a törvényhozást, mint például a Trianon napjának a törvénye. Ennek értelmében lehetőséget adnak arra, hogy Romániában ünnep legyen június 4.

Benedek Zakariás továbbá rámutatott arra is, hogy ezzel a törvénnyel a román pártok éket vernek a román és a magyar közösség közé. „Meggyőződésem, hogy sokkal hatékonyabb lenne a munkánk, hogyha olyan törvényekről szavazhatnánk, amelyek az ország fejlődését célozzák, amelyek a jövőbe és nem pedig a múltba mutatnak, nem elválasztanak, hanem szorgalmazzák a békés együttélést” – fogalmazott a frakcióvezető. Hozzátette: Erdély elcsatolásával Románia nem csak területileg gazdagozott, hanem az itt élő magyar közösséggel is, kultúrájával és hagyományával.

A plénumi vitán Benedek Zakariás arra kérte a román pártok képviselőit, hogy közösen, mielőbb dolgozzanak ki egy stratégiát az ország fejlesztéséről, arról, hogy miként nézzen ki Románia 10 év múlva.

A június 4-ét Trianon ünnepnapjává nyilvánító törvény lehetőséget ad az önkormányzatoknak, hogy ezen a napon ünnepségeket szervezzenek szerte az országban.

A törvény az államelnöki kihirdetést követően lép érvénybe. (rmdsz.ro)