Miután a feketehalmi börtönbizottság június 25-én másodszor is javasolta Beke István feltételes szabadlábra helyezését, a terrorizmus vádjával elítélt kézdivásárhelyi fiatal ismét kérte a brassói bíróságon, hogy az ötéves büntetés letöltése előtt helyezzék szabadlábra feltételesen. A bíróság csütörtökön tárgyalta kérését, ám megalapozatlanként elutasította azt.

Ismét elutasították Beke István feltételes szabadlábra helyezési kérését

Szőcs Zoltán és Beke István – amikor még a csíkszeredai börtönben voltak. Bartos Lóránt archív felvétele

Mi több, a bírák úgy határoztak, hogy még fél évig nem is próbálkozhat Beke, legközelebb csak 2021. január elseje után kérheti ismét feltételes szabadlábra helyezését. Beke Istvánnak három nap áll a rendelkezésére megfellebbezni az alapfokú ítéletet a Brassó Megyei Törvényszéken.

Kulcsár Terza József parlamenti képviselő pénteken, az ítélet nyilvánosságra hozatala után beszélt Beke Istvánnal és az ugyanezen ügyben börtönbüntetését töltő Szőcs Zoltánnal. Szerinte brutális a román hatóságok döntése – igazságszolgáltatásról ebben a helyzetben nem lehet beszélni. Mentális, pszichikai terrornak vannak kitéve a fiatalok, így akarják megtörni őket, és ez a kegyetlen eljárás semmiben sem különbözik attól, amit a kommunizmus idején alkalmaztak a rendszert bírálókkal szemben – vélekedett, hozzátéve: elképesztő, hogy ide jutott egy állam, amely azt állítja magáról, hogy példaértékűen bánik a kisebbségekkel. (iochom, -ádi) – Háromszék

3 hozzászólás

  1. Szekely Attila

    Sokan elfelejtik , hogy az 1989-es rendszervaltasnak hazudott modszervaltas utan csak a diszletek es a modszerek valtoztak. A nyakunkra ultetett idegen es idegen erdekeket kiszolgalo vezetok itt Erdelyben es a csonka-hazaban is ilyenkor csak kussolnak.

    Válasz
  2. Gábor

    Ezek a fiatalok Székelyföld/Erdély/Párcium újabb mártírjai, akiket a Magyar nemzet HÕSÕKNEK TEKINT!
    ÕK, A BIZONYÍTÉKAI ANNAK, HOGY HOGYAN VISELKEDIK A ROMÁN ÁLLAM A MAGYAR KISEBBSÉGGEL SZEMBEN!

    Az õ kiállásuk jobban megerõsíti és összetartja a Magyarságot!

    Jó volna, ha minnél többen meglátogatnák és lelkileg támogatnák õket!

    Minden IGAZSÁGTALANSÁG MÉG NAGYOBB ELLENÁLLÁST FOG JELENTENI!

    Válasz
  3. antal m.

    Megjegyzés!
    A fenti büntetett ifjak, az igazságtalan ,,terror megnevezésért,, szenvednek hatalmas büntetést!
    Az Úz-völgyi hőskatona temetőt, kik uralják igazságtalan ,,terrorral,, alaptalanul?

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük