Fotó: 3szek.ro (archív)

A közösségi portálokon, valamint a párt honlapján közzétett felhívás alapján úgy tűnik, idén is Sepsiszentgyörgyöt szemelte ki az Új Jobboldal Párt a december elsejei nemzeti ünnep helyszíneként tagjai és szimpatizánsai számára.

A két évvel ezelőtt politikai párttá alakult szervezet immár negyedik alkalommal érkezik a megyeszékhelyre, rácsatlakozva a kormányhivatal szervezte hivatalos ünnepségre.

A felhívást az előző évektől eltérően most nem a szélsőséges nacionalista alakulat hirdette meg, hanem a Tiszteletet a ploiești-ieknek néven futó Facebook-csoport által közzétett plakátot népszerűsítik. Ennek érdekessége, hogy a párt által a korábbi alkalmakkor használttól csak a dátum tekintetében tér el, a többi elem ugyanaz, ideértve a feliratot, mely szerint az ország szívébe, Sepsiszentgyörgyre várnak ünnepelni mindenkit. A Facebook-csoport hírfolyamában szereplő adatok szerint eddig legkevesebb 1900-an jelezték, hogy részt vesznek.

2009-től kezdődően a Tudor Ionescu ügyvéd vezette szervezet minden évben más és más székelyföldi városban szervezte meg felvonulását. Botrányokkal övezett menetelésüket Sepsiszentgyörgyön indították.

A megyeszékhelyre 2013-ban, majd 2015-ben is visszatértek, de Csíkszeredában, valamint Marosvásárhelyen is elhangzottak magyarellenes rigmusaik a román nemzeti ünnepen. A december elsejei toborzást minden alkalommal „a szeparatista magyarok nyomásainak kitett Kovászna/Hargita vagy Maros megyei románokkal való szolidaritás” kifejezéseként hirdették meg.

A felvonulás forgatókönyve nagyjából azonos minden helyszínen: Ionescu és segédei irányításával egyebek mellett olyan szlogeneket skandálnak, mint: Ki a magyarokkal az országból!;  Székelyföld Románia, Hargita és Kovászna román föld; A román nyelv az egyedüli úr. A sepsiszentgyörgyi felvonulásaikon többször szócsatába keveredtek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom háromszéki tagjaival, végül 2013-ban a csendőrség is beavatkozott: a magyar szervezet tagjai ellen intézkedett, akik nem tettek eleget a hatósági felkérésnek, hogy tartsák a távolságot az éppen távozó Új Jobboldal csapatától, utóbbiakat pedig nem akadályozták meg, hogy tovább skandálják sértő rigmusaikat.

A szélsőjobbos román szervezethez köthető december elsejei magyarellenes megnyilvánulások kérdését legutóbb Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke vetette fel, kijelentve: a rendezvény eseményeiért, a felszólalásokért a prefektus felel. Tamás Sándor felhozta: a mai napig nem határolódott el senki a tavalyi incidenstől, amikor az egyik szónok Ázsiába küldte a magyarokat, a korábbi években pedig senki nem ítélte el az Új Jobboldal megnyilvánulásait.

Sebastian Cucu prefektus az elnök felvetésére azzal reagált: nem vállalhat felelősséget, hogy magyarellenes megnyilvánulások nélkül zajlik le a december elsejei nemzeti ünnep, de igyekeznek biztosítani a rendezvények törvényes lebonyolítását. Egyben reményét fejezte ki, hogy nem ismétlődnek meg az előző évek történései.

A kormányhivatal vezetői nem az első kitérő válasznál tartanak, Codrin Munteanu korábbi prefektus az Új Jobboldal kapcsán kijelentette: nincs olyan törvényes előírás, amely megtiltaná, hogy az ország állampolgárai szabadon megválasszák, hol vesznek részt a román nemzeti ünnepen.

Nagy D. István / Háromszék