Szőcs Zoltán és Beke István

Mintegy négy hónapos várakozást követően – a Brassói Törvényszék döntése értelmében – a terrorizmus vádjával bebörtönzött Beke István Attila és Szőcs Zoltán november 25. után ismét kérhette feltételes szabadlábra helyezését. Hasonló kéréseiket eddig megannyiszor elutasították.

Mindkét vármegyés esetében a börtön illetékes bizottsága példás magaviseletük és az általuk ledolgozott napok alapján eddig is kedvezően bírálta el kérésüket, majd a bíróságra került az ügy, és az alperes vagy a felperes fellebbezése nyomán a törvényszék hozta meg a végső döntést. A Brassói Törvényszék korábbi indoklása szerint Szőcs Zoltán „még nem fogta fel a bűnei súlyát”, míg Beke István Attila esetében „még nem telt el annyi idő, hogy megjavuljon”.

Szőcs Zoltán védőügyvédje november 27-én iktatta a Brassói Bíróságon védence feltételes szabadlábra helyezési beadványát, ahol az alapfokú tárgyalást december 8-ra tűzték ki. Beke István Attilát váratlanul, bármiféle magyarázat nélkül, egyik napról a másikra a feketehalmi börtönből átszállították a Konstanca megyei Poarta Albă községben található börtönbe. Az ő előzetes szabadlábra helyezési kérését védőügyvédje a Medgidiai Bíróságon iktatta, a tárgyalást az igazságszolgáltatás honlapja szerint december 9-re tűzték ki (a honlapon Beke István Attilából Seke István Attila lett).

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi és erdélyi elnökét – Beke István Attilát, illetve Szőcs Zoltánt – terrorista cselekmények és ezekre való felbujtás vádjával 2018. július 4-én ítélte öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre a legfelsőbb bíróság. A mondvacsinált vád szerint 2015-ben a december elsejei román nemzeti ünnepen akartak terrorcselekményt elkövetni Kézdivásárhelyen – erre következtettek a hatóságok a lehallgatott telefonbeszélgetéseikből, illetve a Beke lakásán talált petárdákból. Kettejüket annak ellenére tartják fogva, hogy a büntető törvénykönyv módosításával megszűnt a jogalap, ami alapján elítélték őket. Többen úgy vélekednek, hogy ügyükkel a hatalom példát akart statuálni és meg akarja félemlíteni az erdélyi magyarságot.

Iochom István / Háromszék