Fotó: Alexandru Dobre / Mediafax

Ismét kihallgatják Liviu Dragneát a fiktív alkalmazásokkal kapcsolatos ügyben, miután a legfelsőbb bíróság jóváhagyta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének erre vonatkozó kérelmét. Dragnea március 18-ára kapott újabb idézést a fellebbviteli perben.

A PSD-elnököt első fokon három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Teleorman Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal (DGASPC) kapcsolatos ügyben, hivatali visszaélésre való felbujtás miatt. Az ítélet ellen mind az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), mind a vádlottak fellebbezést nyújtottak be, és a per még 2018 szeptemberében fellebbviteli szakaszba került, a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsai körüli viták miatt azonban több alkalommal is halasztották a tárgyalást.

Hétfőn Liviu Dragnea nem jelent meg a bírák előtt, ügyvédein keresztül azonban azzal az igényléssel fordult a testülethez, hogy hallgassák ki ismét őt is, és több tanút is. A DNA szintén kérte a vádlottak kihallgatását.

A PSD és a képviselőház elnökét azért állították bíróság elé, mert 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, állítólag az ő közbenjárására a megyei tanács költségvetéséből fizettek két olyan alkalmazottat, akik valójában nem a gyermekvédelmi igazgatóságnál, hanem a párt megyei szervezeténél dolgoztak.

Agerpres

2 hozzászólás

  1. antal m.

    Úgy hazudik mintha olvasná! Hűjének néz mindenkit! Dragnea-nál korruptabb ember nincs az országban! /csalás, hazudozás, 25o Ha terület ki a sajátítás, Teleormánban/

    Válasz
  2. Tóducz

    Ezt a teleormani vörös romák bárót, akárhányszor ki lehet hallgatni, mindig hazudni fog, más nyelven nem tud!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.