Zsinórban negyedik hazai mérkőzésén nem tudott nyerni az Eugen Neagoe irányította csapat, amely szombaton az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában egygólos előnyt eltékozolva, egyéni hibák miatt 3–1 arányban kikapott a vendég FC Hermannstadt együttesétől. A piros-fehérek ötödször maradtak alul az idényben, ebből kétszer az újonc nagyszebeni labdarúgók ellen, akik az odavágóban is jobbnak bizonyultak.

Fotók: Henning János

Az öt védővel felálló FC Hermannstadt jegyezhette a mérkőzés első helyzetét, a 10. percben Bryan Nouvier és Stefan Velev nem tudott felszabadítani, így Ștefan Blănaru a tizenhatos vonaltól próbálkozhatott, azonban a labda néhány centivel elszállt a kapu felett. Nem sokkal később a másik oldalon Florin Ștefan közelről fejelt fölé, majd a mezőnyfölényben játszó házigazdák a 22. percben a vezetést is megszerezhették volna. Gabriel de Moura kiváló ütemben passzolt a védők mögül kilépő Nouvier elé, aki betört a tizenhatos területre, azonban túl sokat várt, és a lövését Cătălin Pîrvulescu még időben szögletre mentette.

A vendégek az első félidőben inkább a védekezésre koncentráltak, nehezen tudtak átlépni a félpályán, így a labdát többet birtokló piros-fehér mezesek folyamatosan támadhattak. Előbb Cătălin Căbuz kapus magabiztosan védte Ibrahima Tandia távoli lövését, majd De Moura jobb oldali beadását követően Daisuke Sato fejelt az oldalhálóba. A szentgyörgyi csapat erőfeszítése a 42. percben érett góllá, Tandia kihasználta a védők figyelmetlenségét, 25 méterről a bal alsóba csavart, Căbuz takarásban volt, így az előtte felpattanó labdára esélytelenül vetődött (1–0).

A háromszéki együttes számára a második félidő rémálomszerűen kezdődött, hiszen a vendégek a középkezdést követően néhány másodperc alatt két passzból átfűzték magukat a piros-fehérek védelmén, majd Lucian Dumitriu 25 méterről a jobb alsóba talált (1–1). A házigazdák az egyenlítést követően nem igazán kezdeményeztek, az 57. percben pedig Ousmane Viera hazaadását Niczuly Roland nem szabadította fel időben, így a kitámadó Juvhel Tsoumou könnyedén elvette a labdát, és az üres kapuba gurított (1–2). Ezt követően ismét a vendégek előtt adódott lehetőség, viszont Blănaru jól helyezett szabadrúgását Niczuly bravúrral szögletre tolta.

A 69. percben De Moura és Viera hibázott hatalmasat, az előttük megpattanó labdával nem tudtak mihez kezdeni, még össze is ütköztek, a szemfüles Dumitriu pedig kapura tört, az elefántcsontparti védő pedig lelökte a középpályást, a játékvezető pedig büntetőrúgást ítélt, amelyet Răzvan Dâlbea a kapu bal oldalába lőtt. Niczuly rajta volt a labdán, hozzá is ért, de nem tudta hárítani, így a nagyszebeni csapat kétgólos előnnyel folytathatta a mérkőzést (1–3). A Sepsi OSK teljesen szétesett az egyéni hibák miatt kapott gólokat követően, a csereként pályára lépő Joseph Mensah és Stephan Drăghici sem vitt újat a játékba, így a házigazdák a második félidőben egyetlen kapura tartó lövést sem jegyezhettek.

A Vasile Miriuță irányította nagyszebeni gárda sorozatban harmadik diadalát aratta – kettőt a bajnokságban, egyet a kupában, és elkerült a kiesést jelentő utolsó előtti helyről. A Sepsi OSK legutóbb a hetedik fordulóban, augusztus 31-én a Dunărea Călărași ellen gyűjtötte be a három pontot hazai közönség előtt, azóta egy döntetlent játszott az FC Voluntari csapatával, majd zsinórban háromszor kikapott, sorrendben a Medgyesi Gázmetán, a Kolozsvári CFR és az FC Hermannstadt együttesétől.

Mestermérleg

Eugen Neagoe: „Nehéz mérkőzés volt, és ilyenre is számítottunk. Azt gondolom, hogy az első félidőt teljes mértékben uraltuk, többet birtokoltuk a labdát, passzoltunk, és gólt is sikerült szereznünk, így a szünetben vezettünk. A második felvonásban röhejesek voltunk, pedig mondtam az öltözőben a fiúknak, hogy nincs vége a mérkőzésnek, még van 45 perc, sokkal koncentráltabban és határozottabban kell játszanunk, mert a nagyszebenieknek nincs, amit veszíteniük. Ahogy megkezdődött a második játékrész, néhány másodperc múlva már gólt is kaptunk, karrierem során még ilyenben nem volt részem. Ezt követően is tovább folytattuk hibákkal, egyszerűen nevetségek voltunk, három gólt ajándékba adtunk. Ha ezen a szinten, ilyen hibákat vétesz, akkor esélyed sincs, lehetetlen győzni. Egy ideig a playoff-ban maradásért harcoltunk, vártuk a következő mérkőzéseket, viszont az elmúlt 13 mérkőzés minden jobb pillanatát eltöröltük egy félidő alatt.”

Vasile Miriuță: „Az igazság az, hogy nagyon örülök, pedig a szünetben még szomorúak voltunk, mert hátrányba kerültünk. Őszintén mondom, hogy az egyenlítő gólt olyan hamar megszereztük, hogy nem is láttam, majd következett Niczuly hibája, amit szintén kihasználtunk, viszont az első félidőben Căbuz is tévedett a házigazdák góljánál. Gratulálok a fiúknak, mert tényleg nagyon sokat dolgoztok, úgy gondolom, megérdemeltük a győzelmet, még akkor is, ha a mérkőzés előtt elégedett lettem volna egy ponttal. Tudtuk, hogy jó csapattal nézünk szembe, értékes és erős játékosaik vannak, nem is beszélve a szurkolótáborukról, amely fantasztikus. Az tény, hogy az első félidőben nem volt lehetőségünk, nem akartunk az ellenfelünknek lehetőséget adni az ellentámadásokra, mert úgy esélytelenek lettünk volna.”

Labdarógú I. liga, alapszakasz, 14. forduló: Sepsi OSK–FC Hermannstadt 1–3 (1–0).

Sepsiszentgyörgy, MSC Stadion, mintegy 3500 néző. Vezette: Marian Barbu (Fogaras). Sepsi OSK: Niczuly – De Moura, Viera, Jovanović, Sato (Mensah, 60.) – Velev (Drăghici, 72.), Vașvari – Nouvier, Tandia, Ștefan – Simonovski. Vezetőedző: Eugen Neagoe.

Hermannstadt: Căbuz – Tătar, Stoica, Dandea, Pîrvulescu, Company – Serediuc (Antonov, 87.), Dâlbea, Dumitriu (Nkololo, 77.) – Tsoumou, Blănaru (Moreira, 68.). Vezetőedző: Vasile Miriuță. Gólszerzők: Tandia (42.), illetve Dumitriu 46., Tsoumou (57.), Dâlbea (69. – tizenegyesből). Sárga lap: Ștefan (48.), Viera (69.), Mensah (74.), illetve Company (59.), Stoica (63.), Pîrvulescu (74.).

További eredmények: Jászvásári Poli–Craiova 0–3 (gólszerzők: Mateiu 47., Mitriță 53., Koljić 69.), FC Botoșani–Kolozsvári CFR 1–5 (gsz.: Ongenda 83., illetve Papa 10. – öngól, Culio 28., Păun 54., Deac 69., Omrani 73.).

A rangsor:

1. CFR 8 5 1 21–10 29
2. Craiova 7 4 3 26–11 25
3. FCSB 7 3 3 27–14 24
4. Viitorul 7 1 5 16–15 22
5. Medgyes 6 3 4 15–17 21
6. Astra 5 5 3 16–11 20
7. Sepsi OSK 5 4 5 16–14 19
8. Călărași 3 7 3 12–13 16
9. Botoșani 3 6 5 18–22 15
10. Chiajna 4 3 6 10–19 15
11. Hermannstadt 4 2 8 14–17 14
12. Jászvásár 4 2 8 11–22 14
13. Dinamo 3 4 6 13–20 13
14. Voluntari 1 5 7 14–24 8

A 15. forduló programja: * november 9.: Craiova–Sepsi OSK * november Astra Giurgiu–Jászvásári Poli, FC Viitorul–Concordia Chiajna, Kolozsvári CFR–Dunărea Călărași * november 11.: FC Hermannstadt–FC Botoșani, Dinamo–FCSB * november 12.: Medgyesi Gázmetán–FC Voluntari.

Miska Brigitta / Háromszék