Ismét rendőrökre támadtak a tüntetők (Budapest)

A Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet Tüntetés a rabszolgatörvény ellen / Diák-Munkás szolidaritás címmel meghirdetett demonstráció résztvevői a Nyugati pályaudvarnál 2018. december 14-ére virradó éjjel. MTI/Mohai Balázs

A “rabszolgatörvény” ellen tüntettek csütörtök este Budapesten. A demonstráció több órán át békésen zajlott, de este a Budapesti Rendőr-főkapitányság már azt közölte: a tüntetők agresszívvé váltak, ködgyertyát dobtak a rendőrökre, akik könnygázzal válaszoltak. A rendőrök egy embert hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt előállítottak. A tüntetők két rendőrt megsebesítettek.

Az MTI tudósítói a helyszínről azt jelentették: többeken maszk van, de a szervezők hangosbemondókon a tüntetés elején azt kérték, vegyék le azt, vállalják arcukat. A demonstrációt a Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet nevű diákcsoport hirdette meg.

A tömeg nem sokkal 6 óra után indult el a Kossuth térről. Onnan a Margit hídon keresztül átvonultak Budára, majd a Bem rakparton haladva a Lánchídon át visszamentek Pestre, a József Attila utca, Erzsébet tér, Andrássy út, Oktogon, Nyugati tér útvonalon mentek tovább.

Ismét rendőrökre támadtak a tüntetők (Budapest)

A Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet Tüntetés a rabszolgatörvény ellen / Diák-Munkás szolidaritás címmel meghirdetett demonstráció résztvevői a Kossuth téren 2018. december 14-ére virradó éjjel. MTI/Balogh Zoltán

A Markó utcában az ügyészség épülete előtt rövid időre megálltak, és azt skandálták, “szabad bíróságot”. Innen a tömeg a kis utcákon keresztül visszaérkezett a Parlament előtti Kossuth térre. A tüntetők csaknem teljesen megtöltik a teret. A tömegben feltűntek magyar és uniós lobogók, Momentum-, Jobbik-, LMP- és Párbeszéd-zászlók. A Parlament főlépcsőjét több sorban védik a rendőrök.

A rendőrség honlapján azt írták: a Kossuth téren az egyre agresszívebben viselkedő tüntetők provokálják a rendőröket, és ködgyertyát dobtak a rendőrsorfal közé. A rendőrök parancsnoka a beosztott állomány testi épségének védelme érdekében elrendelte a védőfelszerelés használatát. A rendőrök testpáncélt, védősisakot vettek fel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság később azt közölte: a tüntetők nekimentek a rendőrsorfalnak, miközben zászlórúddal, üres flakonokkal dobálták a rendőröket. A rendőrség a sorfalára nehezedő nyomás visszaszorítása érdekében könnygázsprayt alkalmazott.

A főkapitányság késő esti újabb közleménye szerint a tüntetők agresszivitásának következtében két rendőr megsebesült, egyikük a fején, társa pedig a combján. A rendőrök egy embert hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt előállítottak – írták.

MTI

28 hozzászólás

  1. Balla János

    Ha jól látom, Orbán a diktaturának valamiféle emberbarát, modern vátozatát akarja kidolgozni, ami kényesen ügyel arra, hogy megőrizze a demokrácia illúzióját. Nos, ha nagyon választani kell, akkor szerintem inkább a liberális diktatúra, mint a az antiliberális demonkrácia, ami az intolerancia dicsúítését tűzi ki célul, vagyis az arogancia, a cinikus pofátlanság és gyülöletkeltés istenítését. Ennek számos példáját kezdem látni az erdélyi vonatkozási portálokon is. Valahol azt olvastam, hogy az összes erélyi magyar média az Orbáné, ha ez igaz, akkor nem csodálom, hogy a a gyülölet és az arogancia kulturája kezd itt is meghonosodni.

    Válasz
    • Tóducz

      Rosszul tetszik valahol olvasni B.J. úr.

      Válasz
    • Olvasó

      Orbán diktatúrájában lehet tüntetni, lehet szidni a keresztényeket (érdekes, hogy az istenített Facebook ezeket nem törli le), és ha már gyúlöletkeltésről van szó: akasztással, gyilkossággal nem orbánék fenyegetőznek, hanem az “ártatlan” balliberálisok. Olvassa el a kommenteket a német online portálokon (N24, néha még a Spiegelen is) és megtudja, hol van diktatúra. Németországban a munkavállalók boldogok lennének ha egy évben csak 400 túlórát kellene dolgozniuk. Tüntetés Németországban ez ellen? A mostani “Németországban” ez szóba sem jöhet! Sajtószabadság korlátozása Magyarországon? Ugye ez vicc? Figyeljék a németországi sajtót és szabadságot!! (Amikor munkásokat azért dobnak ki mert megtudták, hogy olyan portált olvasnak, ami néha kritikus volt Merkellel szemben..Hogy állunk akkor az imádott nyugati szabadsággal???)

      Válasz
    • Nyilas

      Kedves Balla János. Évek óta gondolkodom azon, hogy miért is gyűlöletkeltő ez az “Orbán diktatúra. Most kezdem megérteni. hogy milyen elkeseredett gyűlöletet kelt önökben az a csalódottság, hogy nem elég, hogy már a harmadik ciklusban nem tudtak visszakerülni a hatalomba, de választásról választásra egyre jelentéktelenebbekké válnak

      Válasz
  2. olvasó

    Varga T. úrnak szól a hozzászólás: sajnos a “keresztapának” sokkal több ügynöke van mint Csau-nak. Vannak bőven akik eladták a lelküket a “jóságos öregnek”. A nagy “jótevő” nem hiába szórta a pénzt!!

    Válasz
  3. VARGA T.

    Kedves olvasó! A “demokratikus út” egyik formája az Alkotmánybíróságra beadni ami Alaptörvény ellenes,Ön szerint miért cseréltek Alkotmánybírákat?Megjegyzem a Sargentini jelentés ezt is említi “bűnként”,a 12 pontból.

    Válasz
    • olvasó

      Kedves Varga T.! Meg kell hagyni! A “keresztapuka” jól végezte a munkáját. Tudta, hogy hova kell “beplántálni” az embereit. Persze, egészen”demokratikus” módon! És persze, nem volt akkor “Szargentini” jelentés! Mert megfelelt a balliberális érdeknek. De főleg “keresztapuka” érdekeinek.
      Azokat kicserélni, akik az “ügyet” védték (nem az országot!) …hát annál iszonyatosabb dolog nem képzelhető el..!

      Válasz
      • VARGA T.

        Kedves olvasó! Nincs mese, jöhet az újabb békemenet,a kormány majd fizet a Cöf-nek a paksi atomerőn keresztül 500 milliót,aztán jöhetnek az ingyen buszok vidékről ,meg kell mutatni a 88 éves tőzsdespekulánsnak ki az úr a háznál.Ön szerint Magyarországon jelenleg hány Soros ügynök van?

        Válasz
        • OLvasó

          Biztos vagyok benne, hogy ezt Ön jobban tudja!

          Válasz
          • VARGA T.

            Higgye el nem tudom,nekem csak a- “Soros emberei”-gyanúsítottak száma gyanús. Ennyi ügynöke talán még Csaunak sem volt.

    • Nyilas

      Kedves Varga t.
      ” Politikai éleslátása” nem terjed ki odáig, hogy értelmezni tudja a saját mondatait. Majd szóljon annak aki a szájába adja a mondanivalót, hogy lecserélni annyit jelent, hogy kiveszem, kidobom a kopott, vagy a szerintem nem megfelelő alkatrészt, és helyette beteszek egy újat, vagy megítélésem szerint jobbat.
      A tervszerű karbantartás esetén az üzemidejét lefutott alkatrészt cserélik újra.
      Látja, ha életében dolgozott volna felelős beosztásban most nem írna hülyeségeket.
      Egyetlen alkotmánybírót sem cseréltek le. a Fidesz sem, de a Gyurcsány éra alatt sem. Az üzemidejét lefutottak helyett választottak másikat. Akkor is, most is.

      Válasz
  4. antal m.

    Ne feledjék,- a rendőrök is, az embereink!

    Válasz
    • Tóducz

      Ön is antal m.

      Válasz
  5. olvasó

    Sajnos, várható volt, hogy a “keresztapuka” harcosai megmutatják foguk fehérjét. Azon csodálkozom, hogy ez csak most következett be. Demokratikus úton nem tudja célját (a káosz) elérni. Tehát logikus, hogy ugyanazt teszi amit láthattunk már más országokban is.

    Válasz
  6. Mikulás

    Ködgyertyát dobtak a rendőrökre!

    Naná, mert minden hétköznapi magyar ember ködgyertyát tart az otthonában, a spájzban a befőttesüvegek mellett.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Mikulás bácsi, a spájzban egykor, a magyarok a befőttesüvegek mellett, oroszokat rejtegettek. Ezt még Sinkovits is tudta, s nem hallgatott róla!

      Válasz
  7. Névtelen

    A karácsonyfa és szánkó égetésre nincs mentség.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Névtelen, a libsiknél mindenre van mindig friss mentség! Raktáron tartják!

      Válasz
    • Mikulás

      Ők ködgyertyát, Molotov koktélt, és friss mentségeket tartanak a spájzban a befőttesüvegek mellett. Mindig mindenre fel vannak készülve!

      Válasz
  8. antal m.

    ,,Rabszolgatörvény,,! Egyszerűen,- a túlórákért dupla bér jár!
    Hol erre szükség van, – akkor az megéri, hogy jól fizessék azt!
    Ajánlatos, – ne durvulni tüntetéskor!
    Nem a kultúránkhoz tartozó! ! !

    Válasz
  9. Tóducz

    Elkapták a sárgaságot a franciáktól, de még nincs járvány.

    Válasz
  10. blackly

    Minden diktatúra megbukik előbb utóbb.

    Válasz
    • Nyilas

      Megérdemelné blacky, hogy éljen egyszer diktatúrában. Legalább tudja meg mi az amiről a szákuk jár.

      Válasz
      • BLACKYL

        A “szákuk” diktatúráról jár, nyílván nem egy Ceu rendszerről van szó, de a Fidesz politikájának ettől függetlenül több köze van a diktatúrához, mint a demokráciához. Persze ezt nehéz úgy belátni, ha valaki csak feketét és fehéret lát.

        Válasz
        • Mikulás

          Na ne vicceljen!

          Válasz
        • valaki

          Ha van diktatúra, akkor az a liberalizmus diktatúrája!

          Válasz
        • Tóducz

          Kedves BLACKLY, örvendek, hogy Ön a szivárvány színeiben látja a valóság valótlanságát.

          Válasz
        • Nyilas

          Kedves BLACKYL.
          Fejtse már ki nekem legyen kedves, hogy ön szerint mi a demokrácia.

          Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük