Az Udvarhely Bábműhely ebben a hónapban ismét útra kel. Október 21-én, hétfőn 10 és 12 órától Farkaslakán, valamint október 22-én, kedden 10 és 12 órától Csíkszentdomokoson játssza Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai című vásári bábjátékát.

Az Udvarhely Bábműhely szeptember 25-27. között 5 alkalommal összesen 270 gyereknek és felnőttnek játszotta Hargita megye különböző falvaiban Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai című vásári bábjátékát.

A malomfalvi, kecseti, szentléleki, atyhai, kányádi kicsiket és nagyokat örvendeztették meg játékukkal a szereplők: Szűcs-Olcsváry Gellért, Lukács Emőke, László Kata és Pál Attila. Az előadást magyar népmesék nyomán írta, tervezte és rendezte: Aracs Eszter.

A Tomcsa Sándor Színházban tanúi lehetünk az első székely bábhős megszületésének. Ő a vásári bábjáték mintájára létrejövő hős: a Hargita hegyeinek Vitéz Lászlója, a furfangok Paprika Jancsija – becsületes nevén: Rengeteg Ábel. 

De mint tudjuk, párban szép az ember – ez Rengeteg Ábelre is éppígy igaz. Elbűvölő párjával, Kürtős Katával együtt alkotják az első székely bábpárost.

Mindketten Ízig vérig székely bábok a megjelenésüktől beszédükig, a szokásaiktól a gondolkodásukig. Jól tudják: a medve nem játék, de az ördöggel sem tanácsos packázni, ha nincs annak jó kedve. 

De ha már muszáj – úgyis győz a jó. Feltéve, ha eléggé elfárad az ebadta ördög. Legalább annyira, hogy esze ágában se legyen kétpatán visszagyalogolni a pokolba. De persze a gonosz banyák sem hagyják magukat – csinos leányokká, megfáradt öregasszonyokká változnak és kedvük szerint csapják be a főhősöket.

De tudjuk: úgyis győz a jó. 

Hiszen ki lehetne furfangosabb Rengeteg Ábelnél és Kürtős Katánál?

Aracs Eszter, rendező

Játsszák:

Szűcs-Olcsváry Gellért

Lukács Emőke

László Kata

Zene: Pál Attila

Látvány: Karácsony Kinga

Szcenográfia: Szűcs-Olcsváry Gellért

A bábokat készítette: 

Berze Imre szobrászművész

Barabás Réka

Aracs Eszter

Lénárt András

Ügyelő: Bartha Lóránd