Fotó: stoffangyorgy.blogspot.com

Isten az élet pártján áll
Lk 24, 1–3
A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.

Húsvét az anyaszentegyház kiemelkedően fontos ünnepe. Nem véletlenül tartották szinte kezdettől fogva az ünnepek ünnepének. Így létezik olyan húsvétvasárnap, amely tele van fénnyel és örömmel. De van olyan is, amelyik sötét és gyászos.

Az első húsvét az utóbbihoz hasonlítható. Üzenete nem az illúziók világába röpít el minket, hanem itt szólít meg, ebben a valóságában, amelyben oly sok a gyász, a bánat és a keserűség. A húsvéti történetben először nincs szó kitörő örömről, lelkesültségről. Épp ellenkezőleg, szomorúságról, könnyről hallunk. Amikor az asszonyok kimentek a sírhoz, még sötét volt. De nemcsak kint, hanem bent is: szívük és lelkük mélyén. Nem segített rajtuk az sem, hogy a sír üres volt, és az sem, hogy nem találták Jézus holttestét. Az asszonyok csak néztek az üres félhomályban, és nem értették, hol van Jézus. Léteznek idők, történelmi pillanatok, amikor teljesen tanácstalanok vagyunk. Ilyenkor kérdezzük magunktól és másoktól: hol van Isten? Hol találkozhatunk vele, hol bukkanhatnánk rá?

Nagy teher valakinek az elvesztése, megsérül az ember szíve-lelke, és sok idő kell a gyógyuláshoz. Ugyanakkor hallunk gyógyíthatatlan esetekről is. Az asszonyok terhe azért volt óriási, mert akit sirattak, fiatalon halt meg, nem természetes halállal. Szemtanúi voltak a szörnyű kivégzésnek. Mit is lehet tenni, amikor az ember élete ilyen mélységekbe kerül? Tudnunk kell, hogy amikor eljutunk emberi létünk végső pontjához, ahol már tényleg tehetetlenek vagyunk, ott munkálkodni kezd Isten: elhengeríti a köveket, elhárítja a leküzdhetetlen akadályokat.
Sokan a feltámadást valami messzi távoli jövőre vonatkozó eseménynek tekintik. Pedig a mostani életünkhöz, a mindennapjainkhoz van igazán köze. Mert Isten feltámasztó erejének hatalma elhengeríti előlünk a lehetetlenségek köveit, hogy szabaddá váljon számunkra az út. Hogy ne legyen számunkra zsákutca a földi élet. Az üres sír azt hirdeti: Isten nem a halál, hanem az élet pártján áll. Belénk teremtette az életösztönt, és az utolsó pillanatig küzd a halál ellen.

Miközben a modern ember a feltámadást képtelenségnek tartja, közben figyelmen kívül hagyja azt, hogy úgy vagyunk teremtve: szívünk soha nem tud belenyugodni a halál gondolatába. Az Úr az élet Istene, nem a halálé. Ő nem halálra szánt bennünket, hanem Jézus feltámasztása által meghívott minket az örök életre. Viselkedjünk ehhez méltó módon, vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy természetesen, ahogy a bennünk lévő életösztön diktálja.

„Az Élet él és élni akar, / Nem azért adott annyi szépet, / Hogy átvádoljanak most rajta / Véres s ostoba feneségek” – írja Ady Endre az Intés az őrzőkhöz című versében.

Jézus húsvétkor a feltámadás által legyőzte a halált, így többé nem a halállal szemben menetelünk, hanem valljuk: minden múló perc hozzá visz közelebb. E gondolatokat magunkba zárva „örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk.”

Kató Béla püspök

2 hozzászólás

  1. Mikulás

    Nagyon jó, megszívlelendő írás.

    “Tudnunk kell, hogy amikor eljutunk emberi létünk végső pontjához, ahol már tényleg tehetetlenek vagyunk, ott munkálkodni kezd Isten: elhengeríti a köveket, elhárítja a leküzdhetetlen akadályokat.”

    Trianonnak is így lesz vége. A nagy imperialista, gyarmatosító országok már megmutatták, hogy gúnyt űznek az igazságból. De ahogy a büszke, nagy ókori birodalmak megbuktak bűneik miatt, úgy fognak ezek a mai rablóbirodalmak is megbukni.

    Egyedül nincs elég erőnk, a nagyhatalmakra nem számíthatunk. De Istenre érdemes hagyatkozni, Istent nem fogja visszatartani se a mi erőtlenségünk, se a világi hatalmak ellenállása.

    Válasz
  2. Dr.Fikker János

    Fikker János:

    A megújhodás ünnepén

    Uram ! Túléltünk annyi Nagypénteket!
    De aztán, láttuk fényedet.
    Imádkoztunk Hozzád, hogy észrevedd,
    kiszolgáltatott, hívő népedet…

    Ez ma is így van! Te is jól tudod,
    hogy bármilyen szoros volt a hurok,
    nyakunk körül, megmaradtunk mégis,
    jelenléted az emberek érzik…

    Nélküled, nincsen vidámság,öröm,
    nem tudott kifogni rajtunk, a közöny!
    Veled voltunk mi, a Kereszt alatt,
    láttuk, amikor a kárpit meghasadt…

    Hallottuk, hogyan zúgnak a hegyek,
    és morajlanak vizek, tengerek.
    A megújhodás ünnepére vártunk,
    és viharokban sem hátráltunk!

    Te voltál nekünk, és ma is Te vagy,
    a megváltás, legszentebb akarat.
    Megtörve bár, és fogyva is vagyunk,
    Uram! Vedd el,búbánatunk,bajunk…

    2019 Április 19.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.