A konfirmandusok és a lányszövetség tagjai téli táborozáson vehettek részt – amely az Ikafalvi Református Egyházközösség Diakóniai Bizottságának döntése értelmében, a Stichting Werkgroep Oost-Europa anyagi hozzájárulásával került megszervezésre – január 3. és 5. között Tusnádfürdőn. A tábor jelszava egyről a kettőre jutni volt.

Szerda délután négy órakor egy csapat gyerek gyülekezett az ikafalvi templom előtt, mindannyiuk szemében ott volt a lelkesedés. Nem tudták pontosan mi vár rájuk, de abban biztosak voltak, hogy a Biblia nem hiába került a csomagok közé. A csapat egy kanyargós autóút után megérkezett Tusnádfürdőre és egy keskeny utcába érve elfoglalta szálláshelyét.

A házba belépve az otthon melegsége fogadott bennünket. Érezni lehetett Isten jelenlétét. Felemelő volt. Amíg mi, lányok a szobáinkat választottuk ki, a fiúk elmentek egyet fürdőzni a tusnádfürdői wellness fürdőre. Amikor visszaértek, Pistáról meséltek. A történet végét sajnos nem tudtuk meg, csak másnap. Csengő jelezte a gyülekezőt, vacsora következett. Az estét egy játékkal zártuk, amiben a gonoszt kerestük az angyalok és a táborlakók segítségével. Utána nyugovóra tértünk.

Másnap kilenckor a csengő ismét a gyülekezőt jelezte. Reggeli után tanultunk Istennel beszélgetni. Pista története folytatódott. Pista az az ember volt, aki a barátjával mindenről beszélt, ha ketten voltak, viszont idegenek jelenlétében úgy tett, mintha nem is ismerné barátját. Rádöbbentünk, hogy mi is sokszor ilyen Pisták vagyunk, a legjobb barátunkkal, az Istennel ritkán merünk mások előtt beszélgetni. A történet után korlátainkat léptük át, hangosan adtunk hálát, vittük kéréseinket hozzá. Közösséget vállaltunk. Csodálatos volt. A Bibliát használtuk térképként. Isten igéjét helyezték a szívünkre, ami arra buzdított minket, hogy örüljünk az Úrban mindenkor és tárjuk fel kéréseinket Őelőtte, mert az Ő békessége megőrzi szíveinket és gondolatainkat.

A nap további részében a tízparancsolatot boncolgattuk, értelmeztük, közelebb hoztuk magunkhoz. Saját mondanivalót kerestünk. Szó volt az abortuszról is, hiszen az is a “Ne ölj!” parancsolathoz tartozik. Szabadidőnkben csocsóztunk, bújócskáztunk, pihentünk.

Ebéd után az Olt partján sétálva megfigyeltük a természet szépségeit. Délután újra együtt játszottunk. Magukból adtuk egy kis darabot, általa jobban megismertük egymást. Hobbyról, kedvenc szóról beszéltünk. A szomorúságról, örömről, szenvedésről, boldogságról, öregedésről mondtunk véleményt. Rövid szünet után pedig az Életrevalók című filmet néztük meg, valamint ismét a gonosz kereséssel zártuk a napot.

Pénteken reggeli után láthatatlan színházba vehettek részt a táborozók, ahol érzékszerveikre hagyatkozva érezhették és hallhatták Isten üzenetét. Jézussal találkoztak, sőt levelet is kaptak tőle. Délben újabb imaközösséget tartottunk. Egyre őszintébbek voltunk egymás előtt. A szerencsés hazaérkezést kértük, a csodás napokat köszöntük, egymásért imádkoztunk, a közösségért.  A kiértékelővel hivatalosan is végét ért a tábor, a hazautazás következett. A hazaút gyorsan eltelt. Szerencsésen és hála /telt szívvel érkeztünk haza. Felejthetetlen élmény volt! Minden bizonnyal minden táborozónak sikerült valamiben az egyről a kettőre jutni és megtanultunk hangosan imádkozni, sőt a legtöbben életükben először éltek át ilyet.

Dombi Anita Etelka, Pánczél Zenkő

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.