Vízkereszt napjától hamvazószerdáig (idén március 6-ig) tartó időszak a farsang. Maga a szó német eredetű, 13. századi bajor-osztrák adatokból ismert. A farsangolást egyes vélemények szerint Nyugat-Európától kölcsönöztük, mások úgy vélik, az ázsiai őshazából hoztuk magunkkal.

Hajlunk arra, hogy ősrégi szokásrétegről is szó lehet, a kereszténység előtti hitvilág továbbélése ez a hagyomány vidékünkön. A tél elmúltának, szimbolikus „eltemetésének” sok vidámsággal, álarcos felvonulással és tréfás jelenetekkel tűzdelt ünnepe, amelynek alább a csernátoni forgatókönyvét ismertetjük.

A férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról már a 15. század óta vannak adataink. Egy 1572-es kalendárium Székelyföldön a csonkahét napjaira igencsak cifra megjelöléseket használ: zabáló, torkos, tobzódó csütörtök. Csíkmenaságon bizony gyakorta kirúgtak a hámból, mert a szigorú böjti tilalom ellenére kövér csütörtökön megették a húshagyó keddről megmaradt finomságokat, majd jót ittak, és táncra is perdültek utána. Végezetül a derék székelyek megtartották a „zsidóvecsernyét”.

A felsőháromszéki falvak lovas és szekeres felvonulása Kézdin, 2003-ban

Tiltott farsang

Tudomásunk szerint a háromszéki falvak életterében a 18. században vált nagy divattá a „farsangolás”. A 19. század első negyedében viszont már tiltották – ennek bizonyítására álljon itt két példa:

„Maszkarás Bálok, közönséges Táncok, vigasságok sohult ne legyenek, mert olyan alkalmatossággal az Emberek öszveborulnak és egymáshoz surlódnak, egymást kézzel illetik, egymásnak lehelletit bészívják, és így egyetlen egy Ember által egész sokasságok eltölthetnek betegséggel. Mindenütt az Isten az ő büntető Ostorát az országunkban kikezdette mutatni, ekkor nekünk hivalkodó vigasságokba, Tántzokba, dorbézolásokba elegyedni igen illetlen, rút és gyalázatos dolog volna.” (Az alsócsernátoni Cseh Ismail falusi nótárius feljegyzése 1813-ból – magántulajdonban Alsócsernátonban)

„Tapasztaltatván hogy a többszöri poroncsolatok ellenére is szombat és más napokon éjtszakáknak idején a nyugovás helyett Tántzok s azok között dorbézolásokat szoktak gyakorolni, s annak végével verekedések, vérontások szoktak békövetkezni… ujra megporoncsolom mindeneknek nehogy a nemtudással mentse magát mind a helytadó, mind a Musikosok, mind pediglen a Tántzosok. A főbb indítók Tömlötzel, a többiek pedig kemény testi botütéssel meg fognak büntettetni.” (A dálnoki Lázár Dávid vicekirálybíró iratai alapján 1828-ból – magántulajdonban Alsócsernátonban)

A tilalom felszabadul

A 20. század elején már teljesen más a helyzet: szervezett formában búcsúztatják a telet. 1904-ben az alábbi kézdiszéki településeken tartottak „fársángkergetést”, melyet „fársángos bál” követett:

– január 7-én: Kézdivásárhelyen, „a Zene és Dalegylet szervezésében” valamint Felsőcsernátonban, „a Bod Péter Gazdakör” és az Ifjúsági Egyesület közreműködésével

– január 21-én: Szászfaluban, Kisnyújtódon és Ozsdolán, mindhármat a helybeli Ifjúsági Egyesület szervezte

– január 23-án a berecki Olvasókör rendezett „téltemető mulatságot”

– február 7-én Altorján és Oroszfaluban az Ifjúsági Egyesületek a szervezők (a Székely Újság korbeli számai alapján).

A kommunizmus éveiben többnyire szemet hunytak az „elvtársak”, amennyiben valamelyik falu életterében „lábra kapott” a farsangolás. Az 1989-et közvetlenül megelőző években az éber pártkorifeusok minden magyarlakta településen (bármilyen) hagyomány felélesztésében és kivitelezésében veszélyt szimatoltak, s a nem kívánatos rendezvényeket minden áron el akarták fojtani. Ennek ellenére a bátrabbak 1984. február 19-én (1930 után elsőször!) Alsócsernátonban megszervezték a Téli népszokások találkozóját, több megye csoportjainak részvételével.

1990 után közel két évtizeden át a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház szervezett – megyeközi – téltemetést. 2006-ban már csak gyalogos téltemetők érkeztek a bákó megyei Szeret-Klézse Alapítvány jóvoltából a céhes városba. Az történt ugyanis, hogy egyesek „hazavitték a farsangot” (Csernáton), más falvakban meg sem szervezték: nagy hiány állott be a lovak számában, vagy nem akadt szervező (Felsőcsernáton, Futásfalva, Torja), s miért ne írnám le: a közöny is egyre inkább eluralkodott…

Jelenleg a „farsangos csinnadrattának” több változata él Háromszéken: a lovas és a gyalogos farsangolás, melynek színpadi változata is van, valamint a farsangi bolondkerék és a kakasütés. A környező megyék (Brassó: borica, Hargita: bikaütés) is büszkélkednek az újévi jókívánságok, a téltemetés hagyományával.

Kászoni bikaütők Kézdivásárhely főterén 2004-ben

Forgatókönyv nem csak kezdőknek

Alább a hagyományos téltemetési szokáskör részletes leírása következik az Alsócsernátonban, Felsőcsernátonban és Futásfalván megvalósult szokáskörről.

Ahol farsangi felvonulást szándékoztak szervezni, már a karácsonyi ünnepkör után megkezdték az előkészítő munkálatokat: szereplők kiválasztása (bekérő, énekvezér, kürtös, dobos, zászlós, király, menyasszony, vőlegény, orvos, zászlós, kéményseprő, „kéregető cigányok” és jegyző), szerepek kiosztása és betanítása (bekérő, szószóló, jókívánságot tolmácsoló, leánybúcsúztató). Lovak és lószerszámok beszerzése: általában sajátjukon lovagoltak, ám előfordult olyan eset is, amikor kölcsönért kellett folyamodni. 1989 előtt igénybe vették a kollektív gazdadaságok lóállományát is.

Miután a szövegek már „menegettek”, el lehetett kezdeni a próbákat szövegmondással és énekbetétekkel. Nagy hangsúlyt kellett arra is fektetni, hogy az igavonó állatok párban álljanak össze. Minden induláskor, miután beöltöztek, a szervező kipingálta a résztvevőket. (A régi szokás az volt, hogy a felismerhetetlenségig bekenték magukat korommal!)

A bábut minden évben a csernátoniak hozták és égették el. Archív felvétel 2004-ből

A bekérő lóval ment be az udvarra s az alábbi szövegek valamelyikét elmondta, majd megkérdezte: „Maszkások érkeztek, beengedik-e?” Amennyiben a válasz így hangzott: „Kerüljenek beljebb!”, akkor párosával a lovasok bevonultak.

Mindenki elmondta a rigmusát, közben énekszámokkal színesítették. A háziak kínálmációja után rendezetten kivonultak az udvarról. A bekérő szöveg két változata:

1.) „Szép jó napot kívánunk,

ma bejárjuk a falut,

ki nem hagyunk egy kaput!

Ruhácskánkkal, az ékessel,

virágos szép köszöntőnkkel!

Hej, leányok, jó legények,

álljunk meg egy percre, kérlek!

Farsang napja most vagyon

eldöcögtünk a havon/sáron/poron

(az időjárástól függ, hogy mit kell mondani)!

Adjatok vagy hat garast,

s kolbászt mellé hat araszt!

Egy kis bort a belünkbe,

Kalácsot a kezünkbe!

2.) „Szerencsés jó napot – igazán kívánok,

egy maszkacsapatnak a bekérője vagyok.

Míg e hajlékba bemutatom magam,

kérem, hallgassák meg némelyik szavam!

A házigazdától bocsánatot kérek,

hogy saját hajlékában ily bátran beszélek!

A kis csapatunk odakint az úton:

nagyon elfáradva, eltörődve vagyon,

eresszék be egy kis pihenőre,

hálás köszönet lesz annak bére!”

Jókívánságok szövegváltozatai:

1.) „Kívánok most minden jót,

jobb időt, mint tavaly vót!

Jó őszt, telet, nyarat,

ugyanúgy a tavaszt!

Jó vásárt a farsangon!

Kívánok most minden jót,

bő esőt és jó disznót,

jó aratást, szüretet,

víg farsangi heteket,

és jó egészséget!

Kívánok most minden jót,

drága jó bort, olcsó sót,

jó kenyeret, szalonnát,

melléje még pogácsát,

az egész esztendőben!

2.) „A kerek szép égnek rendesen folyását,

mikoron szemlélém a csillagok járását,

azok között lelém farsang fordulását,

melynek békességgel érjed virradását!

Reménységünk felett ez nap virradása,

érkezék mihozzánk szépen ragyogása,

melynek kívánatos nálatok lakása,

legyen és maradjon, az Úrnak áldása!

Óh, mily vígságos nap, mely reánk derüle,

mert farsang napja házunkba repüle,

örömünket penna nincs, mely leírhassa,

életetek jámbor, nincs ki elronthassa!”

Ezt követi egy népdalbetét. Ahol férjhez adható leány lakik, ott elmondják a leánybúcsúztatót:

„Néki (pl. Piroskának – a lány nevét kell mondani) én azt kívánom,

legyen a bolháktól csendes nyugodalma,

s a farsangon egy cifra lakodalma!

Én is ehhez, ha kell, megadom a vámot!

Éljen és viruljon a ház népessége!

Mindenki énekel, a háziakkal együtt, zenekari kísérettel. Ezután a búcsúszöveg következik:

„Hálás köszönettel vesszük becses ajándékát,

áldja meg az Isten e háznak gazdáját!

Minden egyes tagját, házi gazdasszonyát!

Kedves házigazda, mi most elmegyünk,

más szállást keresünk, mindent szívünkből köszönünk!

Kívánunk most minden jót,

zsíros esőt, kövér hót,

száraz bikkfát eleget,

víg farsangi heteket!

Megtörténhet, hogy a háziak nem veszik észre magukat, s akadozik a kínálmáció – ekkor következik a „kéregető cigány” sürgető szövege:

„Adjátok a borocskát,

bé kell járni még az utcát!

Bé kell térni „Lacikához” (a következő szomszéd nevét kell mondani!),

nem-e ült már asztalkához?”

A szekérrel érkezők táncosokat és zenekart is hoztak magukkal. Ábri Béla és zenekara 2002-ben, Kézdi főterén

A kínálmáció közben az egyik cigány kártyából jósolhat: „a házigazda tart szeretőt, a ház asszonya nem, a vénlegény hamarosan megnősül” stb. Ezután párosával haladnak kifele, miközben mindenki (akár a háziak is) énekli a „Gábor Áron rézágyúja, fel van virágozva” kezdetű népdalt. Közben a rigmusok, meg az énekszámok után, a hangulat fokozása érdekében, rövid, kétsoros mondókákat lehet bekiabálni:

„Árpa cipó, zablepény

attól hízik a legény!”

„Bújj el hideg, süss ki Nap,

kertek alatt a bárányok megfagynak!”

„Ha igazán nem járod,

száradjon el a lábod!”

„Sárga rózsa, vadvirág,

táncolj gyorsan mezítláb!”

Az utolsó lovas maszkázás 2006 februárjában volt Csernátonban. A jó hír az, hogy idén márciusban ismét felelevenítik a hagyományt

Közkívánatra el szokták énekelni a székely himnuszt. (Eközben az egyik „cigány” besurran a házba, s a kályha tetejére csípőspaprikát szór, hogy a házbeliek az elmenetel után is könnyezzenek, ne csak a himnusz éneklése közben…)

(A szerző egykoron lovas maszkacsapat vezetője volt Csernátonban és Futásfalván.)

Felsőcsernáton maszkásai 1992-ben: Makó Tibor, Makó Béla, Daczó Sándor, Bajka László, Szabó Levente, Kész András, Bajka András, Gere Dénes, Bán Barna, Bíró László, Bajka Tibor, Dezső Béla, Lukács Vilmos, Oláh Béla, Kelemen Mihály, Rákosi Pál, Bíró Barna, Virágh László, Virágh Csaba, Beke Vilmos és Rákosi Dénes.

Futásfalva maszkásai 1996-ban: Balázs Csaba, ifj. Pál Ferenc, Bardocz Domokos, Bardocz Csaba, Bardocz Levente, Bardocz Arnold, Pinti László, Ambrus Miklós, Bardocz József, Menyhárt Szilárd, Menyhárt Edvin, Tusa Tivadar, ifj. Fejér László és Györgyjakab Levente.

Színpadi változat

A színpadi változat a csernátoni Ágoston József ötlete alapján született, és az első kivitelezés is az ő munkáját dicséri.

A függöny felgördülése után fonós jelenet fogadja a nézőket: egy asztalnál a férfiak kártyáznak, a nők pánkót meg hűsítőt szolgálnak fel, a leányok fonnak, de egy szék üres. Mindenki népviseletben van, a cigányzenekar ebben a pillanatban szünetet tart. Kintről dobogás hallatszik, majd beszalad egy legény, aki ezt mondja: „Ne búsuljatok leányok, jönnek már a legények!” A színfalak mögött a legények énekelni kezdenek egy népdalt, majd lassan beszivárognak a színpadra. Ekkor a zenészek is „keresztbe teszik a vonót”.

A második szakasznál a leányok is bekapcsolódnak az énekbe, közben csiklintás, puszilózás, majd valaki megjegyzi, hogy egy szék üres, „Tündike hiányzik”! Nosza, erre ketten-hárman is ugranak, hogy ők elhozzák a hiányzó leányt! Pár másodperc múlva papszéken hozzák, s leültetik az üres székre, miközben az egyik legény megjegyzi: „Rest fonó, rest fonó, hamuba kotoló!” Ezt követően minden az előbb leírt forgatókönyv szerint zajlik, azzal a különbséggel, hogy a végén mindenki táncol, s a szereplők felszólítják a nézőket is, perdüljenek táncra.

2005-ben a hétfalusi boricások voltak a kézdi farsang meghívottjai

Farsang Ürmösön

A hagyomány szerint február első szombatján tartották a farsangi felvonulást a barcasági Ürmösön. A szokásrend szerint itt legények öltöznek be menyasszonynak és vőlegénynek, akiket egy vőfély körbevezet a faluban, zenészek kíséretével. A falu lakói pánkóval és itallal kínálják a felvonulókat. A maskarás kisebbek szalonnát és tojást gyűjtenek az esti bálra, ahol azt közösen fogyasztják el. A felvonulókat egy náddal borított kóboros szekér követi, ami egy kerékre kötött bábupárt húz maga után. A felvonulás végén a nádat és a bábukat, amik a tél folyamán felgyülemlett gonoszságot jelképezik, elégetik.

A hagyomány a tél elűzésére is szolgál, hiszen az ürmösiek szerint, bármilyen hideg is van, farsang után olvadni kezd a háztetőkön a hó. Régen a regrutákat öltöztették be, és így búcsúztatták őket, többek között a déli brassói vonattal, aminek okán az állomást még ma is meglátogatják ilyenkor. Az ünnep különlegessége, hogy a kommunista korszakban is meg szabadott tartani, viszont a falubeliek szerint régen sokkal több (akár 20 pár) menyasszony és vőlegény vonult fel, manapság már nincs elég fiatal a faluban ehhez. Idén öt pár fiatal öltözött be. Jövő szombaton a szomszédos apácaiak is farsangi felvonulást tartanak. (Simon Ábel)

Salamon Ferenc / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük