A szerző felvétele

Mindennaposak a gondok az ivóvíz-szolgáltatással Kézdivásárhelyen, a fogyasztók bosszúságára az utóbbi napokban fekete lé folyt a csapokból. Ráadásul tegnap az 1918. december 1. utcában újabb csőtörés történt.

A több kézdivásárhelyi által immár tarthatatlannak ítélt helyzet miatt spontán szervezkedés kezdődött a Facebookon, melynek köszönhetően csütörtökön tucatnyi elégedetlen városlakó kereste fel a megyei vízszolgáltató kézdivásárhelyi részlegét. Egy több mint harminc aláírással alátámasztott beadványt kívántak átadni az alegység vezetőjének, őt azonban nem találták ott a vízszolgáltató telephelyén, érdemben tehát senkivel nem tudtak beszélni. Aznapi érdeklődésünkre Bokor Tibor polgármester azt mondta, neki senki nem jelentette a rendellenességet, nem tudott a kávészínű löttyről, amely víz helyett folyt napok óta a csapokból.

Tegnap Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei önkormányzati képviselője tartott sajtótájékoztatót a vízszolgáltatással kapcsolatban. Elmondása szerint a megyei testület ülésén egy hónappal ezelőtt is jelezte, hogy komoly problémák vannak Kézdivásárhelyen, a helyzet pedig azóta csak rosszabbodott. A vízszolgáltató nem magáncég – fejtette ki –, abban a megyei tanács, három város és több község is tulajdonos az Aquacov Egyesületen keresztül. Alapítását az Erdélyi Magyar Néppárt ellenezte, fenntartásaiknak hangot adtak, a harminctagú megyei tanácsban azonban csak három képviselő az övék. Akkor elhitették velük, hogy egy pályázattal, jelentős összegű európai uniós pénzből megoldódnak Kézdivásárhely ivóvízproblémái. Sajnos, utólag kiderült, ez nem egészen így történt, hatalmas gondok vannak az ivóvíz-szolgáltatással, mindennaposak a csőrepedések, gond van a víz minőségével és a víznyomással is. Sok helyen a harmadik-negyedik emeleten már akadozik a szolgáltatás – mondta, hozzátéve: az új rendszer még úgy sem működik, mint a korábbi víztornyos. Ez a gond nem tűr halasztást, ezen változtatni kell minél előbb! – nyomatékosította a néppárti tanácstag.

Balázs Attila azt is elmondta: a csütörtöki megyeitanács-ülésen kezdeményezte, hogy a soron következő ülésre hívják meg Kozsokár Attilát, a Közüzemek Rt. megbízott vezérigazgatóját, hogy számoljon be a valós helyzetről és válaszoljon a felmerült kérdésekre. A néppárt azt szeretné elérni, hogy a vízszolgáltató vezetője konkrét dátumokat, határidőket jelöljön meg a gondok orvoslására. „A kézdivásárhelyi fogyasztók nem meséket, konkrét válaszokat várnak” – tette hozzá.

Tegnap délután Dezső Csaba, a megyei szolgáltató szóvivője közleményben reagált a történtekre. Közli, az 1918. december 1. utcában a 100-as vasvezetéken csőtörést azonosítottak, ez okozta a szerdán és csütörtökön tapasztalt vízminőségi problémákat. Az elmúlt napokban munkatársaik folyamatosan dolgoztak a keletkezett hiba javításán és a rendszer folyamatos mosásán. Ezen munkálatok rövid távon megoldást jelentenek a Kézdivásárhelyen tapasztalt gondokra, a hosszú távú megoldás azonban a régi vízvezetékek teljes cseréje, amelyet a hálózat tulajdonosával, a helyi önkormányzattal közösen tudnak megoldani. Mint a közleményben írják, a 2019-es év folyamán 104 hibaelhárítást végeztek, amiből 91 csőtörés volt. Az esetek többségében a 40–50 éves acél- és azbesztcement vezetékeken keletkeztek hibák. Figyelembe véve a hálózat elöregedését, annak karbantartása óriási erőfeszítéseket igényel. A szolgáltató a fogyasztók megértését és az okozott kellemetlen­ségekért elnézését kéri – olvasható a sajtóközleményben.

Ez azonban aligha vigasztalja a szolgáltató kézdivásárhelyi ügyfeleit, akik közül sokan gondolják azt, hogy a magyarázkodás, elnézéskérés már nem elég.

Iochom István / Háromszék