Izrael a hírzárlatot feloldva elismerte egy Szíriában épülő atomreaktor 2007-es felrobbantását – jelentette szerdán a helyi média.

A katonai rádió beszámolója szerint nyolc bombázó repülőgép hajtotta végre a feladatot, amely annyira titkos volt, hogy a pilóták is csak az akció előtt néhány órával értesültek célpontjukról, az észak-koreai együttműködéssel készülő, plutóniummal működő nukleáris létesítményről.

Izrael elismerte, hogy 2007-ben felrobbantott egy Szíriában épülő atomreaktort

Ehud Olmert / Fotó: AP

Az izraeli kormányban Ehud Olmert akkori miniszterelnök támogatta az épülő atomreaktor felrobbantását, Ehud Barak védelmi miniszter azonban háború kirobbanásától tartott, ezért próbálta megakadályozni.

A katonai hírszerzés egykori vezetője elmondta a rádióban, hogy Izrael hónapokig készült az akcióra. Utána pedig csak akkor oldódott fel a feszültség a hadvezetés köreiben, amikor a szíriai kormány hivatalos lapja a 2007. szeptember 6-ára virradóra Deir-ez-Zór térségében végrehajtott bevetés utáni reggelen egy elhagyott katonai raktár elleni támadásról beszélt. Ekkor lett egyértelmű, hogy Damaszkusz nem indít megtorló háborút.

Az izraeli miniszterelnök először Washingtonnal tárgyalt a katonai hírszerzés tudomására jutott építkezésről, mert Izrael azt szerette volna, ha az Egyesült Államok tesz katonai lépéseket a szíriai nukleáris fegyverkezés ellen. George W. Bush akkori amerikai elnök azonban azt felelte Olmertnek, hogy diplomáciai lépéseket terveznek az építkezés ellen, amire Olmert azt felelte, hogy akkor Izrael robbantja fel az új atomlétesítményt.

Noha köztudott volt a beavatkozás, Izrael eddig nem ismerte el, a helyi újságírók rendre külföldi forrásokra hivatkozva szóltak róla.

Izrael a Begin-doktrína szellemében járt el, amelynek értelmében a zsidó állam nem engedi meg, hogy ellenséges ország atomreaktort építsen a térségben. Izrael 1981-ben is végrehajtott hasonló légicsapást egy, már majdnem üzemkész iraki atomlétesítmény ellen.

“A reaktor elleni 2007-es támadás azt üzeni, hogy Izrael nem fogadja el a létét veszélyeztető létesítmények építését. Ez volt az üzenet 1981-ben, 2007-ben, és ez az üzenet a jövőben is érvényes”- nyilatkozott Gadi Ejzenkot vezérkari főnök szerdán a korábbi légicsapás elismerése után.

Izrael elismerte, hogy 2007-ben felrobbantott egy Szíriában épülő atomreaktort

Gadi Ejzenkot / Fotó: i24news.tv

Ehud Barak a szakértelem hiányát rótta fel az egykori vezetésnek, elsősorban Olmertnek, és ezzel magyarázta szerdán a Jediót Ahronót című újság honlapján is akkori ellenállását a végül sikeresnek bizonyult akcióval szemben.

Shiri Zsuzsa / MTI

7 hozzászólás

  1. Névtelen

    A plutónium(ot) (előállító tenyészreaktor) reaktor nem békés célú. Atomfegyverhez állít elő (szaporít) plutóniumot.

    Válasz
  2. lajcsibacsi

    azert elgondolkozott-e valaki, hogy lehet azt megengedni, es elnezni, hogy egy masik allam, a te teruleteden, orszagodban lebombazzon egy bekes celokra epulo letesitmenyt, amivel te magadnak energiat akarsz eloallitani ?

    ez olyan mintha hozzam a szomszed jonne, es ledozerolna a kis epitmenyem, amiben van nekem fas kazanom, mert valamilyen okbol o ugy gondolja, nekem nincs jogom arra hogy fas kazanom legyen, elgondolkodtato nemde?

    Válasz
    • ez van

      Lajcsibacsi, itt is ugyanaz zajlik. Nincs magántulajdon, csak a használt, tulajdonunknak vélt tárgyaink utáni adó. Ha a “szomszéd” (értsen alatta bárkit, bármilyen vallásút, borszínűt…) bejön a portára, elvihet mindent, meg is semmisítheti, a megélhetési jogaira hivatkozva a törvény őt védi. Nem ismerős? Nincs a tulajdonosnak joga tulajdonát megvédeni, a rablót be nem engedni a portára. Ha mégis megteszi, előre megfontolt emberölési kísérlettel vádolva törvényszéki meghurcoltatásra kell számítani. Nem ismerős?

      Válasz
    • Sorok-Soros

      Es az is elgondolkoztato lajcsibacsi,hogy kepzelje el a vilagot ugy,hogy a vilag egy hatalmas nagy terem. Aztan abban a teremben van vagy nyolc vagy tiz ember akik egy nagy bomban uldegelnek es a kezukben van a gyujto hogy gyitsak meg a kanocot ami azonnal felrobbantja az egesz termet. Aztan jon egy egyen aki hoz egy nagy hordot benzinnel es a kezeben van a skatulya gyufa,es mindenaron be akar koltozni a terembe. Na lajcsibacsi akkor gondolkodjon el es mondja meg,hogy akkor az a terem mennyivel lesz biztonsagosabb ha beengedik??? Aztan az nem faskamra,es nem kazan. Es valoszinu,hogy az az ember,nem azert hozta,hogy megtankolja a kocsit.

      Válasz
      • Tóducz

        Soros Dzsó, volt már izráeli biztonsági szakértő és benzinkutas is?

        Válasz
        • Sorok-Soros

          Oriasi szakertelemrol tanuskodik a beirasa Toducz. Hiaba na ,meglatszik az egyetemi felkeszultsege.

          Válasz
  3. Tóducz

    Ezek mindenhol robbantanak, csak mindig rákenik másokra!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük