Fotó: hirmondo.ro

Klaus Iohannis, Románia elnöke, államférfihoz méltatlan hangnemben reagált Székelyföld autonómia-statútumának negyedik beterjesztésére. A Cotroceni Palotából elhangzó üzenet nyílt uszítás Románia magyar nemzetiségű polgárai ellen, nyílt, és oktalan uszítás a szomszédos Magyarország ellen, sérti a két ország között megkötött államközi szerződést.

Ellentétben az államelnök minősíthetetlen megnyilvánulásával Székelyföld Autonómiastatútuma egy építő jellegű törvénytervezet, amely maga mögött tudhatja a székely nép akaratát, készségét a párbeszédre, törvénybe iktatása Székelyföld polgárainak teljes és tényleges jogegyenlőségét szavatolja. Érthetetlen az államfő – és a román politikai osztály – vehemens reakciója, hiszen a tervezetet tizenhat éve ismerik, és az nem tartalmaz olyan új elemet, amely indulatot szíthatna. Az indulat mögött csak a tehetetlenség áll, mivel a román hatóságok nem képesek a koronavírus miatt kialakult válságot kezelni, és képtelenek felismerni, hogy csakis az együttműködés lehet a válságból való kilábalásnak egyetlen útja. Sem az államelnöknek, sem a román politikai pártoknak nincs elképzelése a jövőről. Pedig annyit illene tudniuk, hogy egy ország jövőjét nem lehet gyűlöletre építeni.

Mi pedig nem mondunk le Székelyföld területi autonómiájáról, minden rendelkezésünkre álló demokratikus eszközzel ezért fogunk küzdeni a jövőben is, itthon és a nagyvilágban, és készen állunk a tervezet ötödik beterjesztésére.

Izsák Balázs

a Székely Nemzeti Tanács elnöke